Daniel Zăgănescu érdeme, hogy 1989. december 16-án Ceaușescu-ellenes tüntetéssé alakult a Tőkés László melletti szolidaritástüntetés Temesváron, ahol leállította a villamosforgalmat a Mária téren, és egy villamos ütközőjéről kiáltotta: „Le Ceaușescuval!”.
Boldog 35. születésnapot, RMDSZ! címmel köszönti pártjának 1989 karácsonyán történő megalakulását Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke az RMDSZ honlapján.
Már csak néhány nap áll az érdeklődő diákok rendelkezésére, hogy jelentkezzenek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolásoknak szóló programjába.
Mintegy 50 kg pirotechnikai eszközt kobzott el a rendőrség egy Szilágy megyei fiatalembertől, bűnvádi eljárást kezdeményeztek ellene illegális petárdaforgalmazásért.
Az elmúlt 24 órában 88 riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai 97 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke karácsonyi pásztorlevele
PÁSZTORLEVELEK – „Karácsony van, amikor hitünk egyik titkát ünnepeljük, azt, hogy a hatalmas Isten emberré lett” – fogalmaz Adorjáni Dezső Zoltán, Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke pásztorlevelében, amelyet alább közlünk.
„Az Ige testté lett”, Isten Fia közénk jött. Ez a reményünk ma is, a reménytelenségek közepette – fogalmaz Pál József Csaba temesvári római katolikus megyés püspök karácsonyi üzenetében.
PÁSZTORLEVELEK – Karácsony titkának kulcsát Jézus érkezése, jelenléte adja – fogalmaz Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke karácsonyi üzenetében, amelyet alább közlünk.
Élénken él, ugyanis tovább éltetik a Székelyföldön a betlehemes néphagyományát: számos településen a dramatikus játék helyi, eredeti verzióját mutatják be.
PÁSZTORLEVELEK – „Ajándékozzuk meg egymást Isten közelségével, hisz Ő egészen közel jött hozzánk és önmagát ajándékozta nekünk. Így legyen számunkra és minden jóakaratú ember számára áldott és békés a Karácsony!” – üzeni a híveknek Böcskei László nagyvár
Tűz ütött ki szerda este egy segesvári klubban, mintegy 150 ember menekült ki a helyiségből.
Szilveszterre a mostaninál melegebb időjárást jósolnak a meteorológusok, a hőmérséklet helyenként meghaladhatja majd a 10 fokot.
A kényszerbesorozás elől menekülő három ukrán férfi kért segítséget a Salvamon hegyimentőktől a Máramarosi-havasokban, miután az ukrán–román határt átlépve, eltévedtek a hegyekben.
PÁSZTORLEVELEK – „Ahhoz, hogy ez a heródesi időkhöz hasonló ránk nehezedő köd felszálljon, ugyanarra van szükségünk, mint ami kétezer évvel ezelőtt eloszlatta a nyomasztó reménytelenség ködét: karácsony valóságára.”
Nemcsak az adventi időszakban, a szeretet ünnepe közeledtével lenne jó lelassulni, és hagyni, hogy „utolérjen bennünket a lelkünk”, hanem a mindennapjainkban is.
Kiszáll a kanadai Eldorado Gold a Hunyad megyei Felsőcsertésen tervezett aranybánya-projektből: a cég megállapodást kötött a román Deva Gold vállalatban lévő 80,5 százaléksos többségi részesedésének eladásáról.
Őrizetbe vettek Brassóban egy Prahova megyei férfit több szabálysértés miatt: ellopott egy járművet, a lopott kocsival Prahova megyéből Brassóba hajtott, és a radar rögzítette, amint 167 kilométer/órás sebességgel száguldozott egy brassói utcán.