
A Máltai Szeretetszolgálat szatmárnémeti önkéntes csapata
Fotó: Romkat.ro
A Máltai Szeretetszolgálat idén is gyűjtőakciót szervezett a szegények napjára, az adományozók elsősorban zöldséget, gyümölcsöt és tartós élelmiszert ajánlottak fel a rászorulóknak. A segélyszervezet vezetője a Krónikának elmondta, hogy a romániai törvényi keretet kihasználva a cégek sokkal több pénzzel támogathatnák a civil szervezeteket.
2023. november 21., 18:232023. november 21., 18:23
2023. november 21., 20:212023. november 21., 20:21
A szegények napjára szervezett Erdély-szerte gyűjtést a Máltai Szeretetszolgálat. A római katolikus egyház keretében működő civil szervezetnek jelenleg 15 fiókszervezete van Erdélyben és kettő a Kárpátokon túli területeken, Bukarestben és Pitești városában.
A Romániában 1991-től működő Máltal Szeretszolgálat vezetője, Dénes Mihály – aki a civil szervezet csapatával az ukrajnai Csernovic környékén tartózkodik – a Krónika érdeklődésére elmondta, hogy a szegények napjára szóló idei gyűjtés dandárját a szatmárnémeti, sepsiszentgyörgyi, marosvásárhelyi, kolozsvári és a temesvári szervezet bonyolította le, de a kisebb fiókszervezetek is besegítettek.
Dénes Mihály szerint a szegények napjának lobbiereje és a médiaviszhangja ráirányítja a figyelmet a rászorulók gondjaira és szükségleteire
Fotó: Facebook/Dénes Mihály
Ferenc pápa 2017-ben vezette be a szegényeknek szentelt világnapot, mely minden évben a Szent Márton ünnepéhez legközelebbi vasárnapra esik.
„Fiókszervezeteink egy-két héttel korábban felveszik a kapcsolatot más civil szervezetekkel, iskolákkal és önkormányzatokkal, hogy összehangolt akció keretében minél több rászorulón tudjunk segíteni. Erdélyből jelentős mennyiségű zöldség, gyümölcs és tartós élelmiszer gyűlt össze, amit rövid időn belül el is juttattunk a nyilvántartásainkban szereplő rászorulóknak” – nyilatkozta a Krónikának az egyházi civil szervezet vezetője.
Segélyosztás. Erdély-szerte sok településen eljutottak az élelmiszercsomagok a rászorulókhoz
Fotó: Romkat.ro
Sok a közömbös vállalkozó
A Máltai Szeretetszolgálat kolozsvári központi irodája és fiókszervezetei egész évben várják telefonon és internetes felületeken a környezetünkben élő szegény, rászoruló emberekről szóló értesítéseket, illetve itt jelenthetők be az adományok magánemberek, civil szervezetek és cégek részéről.
Az 1200 önkéntessel és mintegy 150 főállású alkalmazottal dolgozó romániai szervezet vezetője portálunknak elmondta, hogy bevételeik zöme pályázatokból származik. Programjaikra számos forrásból pályáznak, és amelyikre érkezik pénz, azt megvalósítják.
amit az is bizonyít, hogy a tavaly életbe lépett jogszabályt – profitadójuk 20 százalékával támogathatnak a cégek civil szervezeteket – nagyon kevesen alkalmazzák. Egyrészt nem ismerik a jogszabályt, másrészt sok vállalkozó közömbös a civil szervezetek tevékenysége iránt.
A kimutatások szerint a természetes személyek sem bőkezűbbek: a Máltai Szeretszolgálat éves bevételeinek kevesebb mint a két százaléka származik a természetes személyek jövedelemadójának 3,5 százalékából, amit civil szervezeteknek lehet felajánlani. Az adományozási kedv igazából olyan alkalmakkor mutatkozik meg, mint a szegények napja, amely az utóbbi években egyre több embert szólít meg.
Sok önkéntes készített szendvicseket is
Fotó: Romkat.ro
Ukrajnai segítségnyújtás
A Máltai Szeretetszolgálat Ukrajnában is segélyező szerepet vállal. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat elsősorban Kárpátalján működtet csoportokat, míg a romániai a Kárpátaljától keletebbre fekvő térségben tevékenykedik. Az erdélyi máltaiak az ukrajnai háború tavaly feburári kirobbanását követő napokban érkeztek az első segélyszállítmányokkal a szomszédos országba.
A Krónikának nyilatkozó Dénes Mihály azt is elmondta, hogy a vasárnaptól csütörtökig tartó ötnapos ukrajnai tartózkodásuk alatt a román határtól mintegy 120 kilométerre fekvő csernovici régióban a frontvonal közeléből elmenekült családokon segítenek Romániában gyűjtött segélyekkel. Otttartózkodásuk idején munkatársaik az iskolai tanítás után a gyerekekkel foglalkoznak. A szervezet mozgókonyhában készült melegételt és élelmiszercsomagokat oszt ki a rászorulóknak.
A Kolozsvári Református Kollégium diákjai is gyűjtöttek zöldséget és gyümölcsöt kolozsvári rászorulóknak
Fotó: Facebook/Kolozsvári Református Kollégium
Gazdag partiumi adományok
A Partiumi Falugazdász Hálózat tájékoztatása szerint a szegények napjára meghirdetett adományozási akció keretében a Szatmár megyei gazdálkodóktól idén 2250 kg zöldséget, 330 kg tartós élelmiszert, 100 liter olajat, 300 kg almát és 320 kg káposztát gyűjtöttek össze. ,,A gyümölcsök között az alma dominált, az zöldségcsomagokban pedig burgonyát, káposztát, hagymát, sárgarépát, céklát, sütőtököt, petrezselymet ajánlottak fel a termelők, de olyan gazda is volt, aki cukorral, liszttel, tésztával, de savanyúsággal is hozzájárult a szegények világnapja akciójának sikeréhez” – áll a gazdaszervezet közleményében.
A Máltai Szeretetszolgálat szatmári szervezete a megyéből összegyűjtött termékeket gyermek- és idősotthonoknak, valamint nélkülöző családoknak adományozta.
A Partiumi Falugazdász Hálózat falugazdászai a megye mezőgazdasági termelőitől nagy mennyiségű gyümölcsöt és zöldséget gyűjtöttek be
Fotó: Partiumigazda.ro
Egy kolozsvári ügyvédnő többször is olyan adatokat és információkat adott át kábítószer-kereskedőknek, amelyeket ügyfeleitől szerzett, vagy azokhoz a büntetőügyekhez kapcsolódtak, amelyekkel foglalkozott.
Néhány évtizede még a kalotaszegi falvak elengedhetetlen jószágának számított a bivaly, a téves agrárpolitika miatt mára azonban kiveszőfélben van. Kalotaszentkirályon a környék utolsó bivalytartó gazdáját látogattuk meg.
Romániában egyre több unión kívüli munkavállaló dolgozik a logisztikai központokban, akik számára most teljesen felszerelt lakókonténereket alakítanak ki. A kezdeményezés már bizonyított, Románia piacvezető futárcége pedig további fejlesztésekre készül.
Tűzoltók oltották nagy erőkkel a lángokat kedd este az észak-erdélyi autópálya magyarnádasi felhajtójánál egy kigyulladt kamionnál.
A nagy egyesülés a románok számára egy nemzeti ideál megvalósulása volt, a magyarok számára pedig nagy veszteséget jelentett – állapította meg a bukaresti parlament keddi ünnepi ülésén tartott beszédében Turos Lóránd.
Tűz ütött ki kedden Marosvásárhely egyik legmodernebb üzleti központjában, több mint harminc személynek sikerült kimenekülnie.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett kéthetes előrejelzése szerint a következő napokban fokozatosan felmelegszik az idő, és a legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 12-14 Celsius-fokot.
Több mint ezer, nemzeti színű zászlókat lengető híve várta hétfőn délelőtt Călin Georgescut a tiszteletére tartott gyulafehévári rendezvényre.
Megszökött vasárnap este egy Arad megyei idegenrendészeti központból egy rendkívül veszélyesnek tartott georgiai férfi. Az eset után a hatóságok azonnal ellenőrzőpontokat állítottak fel, járműveket és személyeket is ellenőriztek.
Több száz ember vesz részt hétfőn Gyulafehérváron a George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke által a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett „egyesülés menetén”.
szóljon hozzá!