
Az előkészítő osztályon kívül immár minden évfolyamon önálló csoportok működnek az Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozatán
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Arad megyében több mint 180 magyar előkészítő osztályosra számítanak a következő tanévben. A beiratkozás március 31-én kezdődött és május 6-ig tart a szeptemberben induló új tanévre, és Arad megyében nagy hangsúlyt fektetnek erre a korosztályra a magyar iskolákban és tagozatokon, ugyanis évtizedekre meghatározzák majd egy-egy tanintézmény diáklétszámát, szervezeti felépítését. Az elmúlt években a magyar állami és alapítványi támogatásoknak köszönhetően megnőtt a magyar oktatás vonzereje, és ha lassú ütemben is, de nőtt a magyar előkészítő osztályokba beíratott diákok létszáma. A pedagógusok, oktatásszervezők szerint egyre több szülő látja be a magyar iskolaválasztás előnyeit.
2025. május 02., 14:572025. május 02., 14:57
A 2025–2026-os tanévben 183 magyar előkészítő osztályosra számítanak Arad megyében, legalábbis ennyien „ballagnak el” a magyar óvodai csoportokból. Természetesen az iskolakezdők száma még változhat.
A magyar óvodából kikerülő gyerekek 90 százaléka magyar iskolában kezdi meg tanulmányait, de vannak vegyes házasságból származók, akiknek szülei végül a román oktatás mellett döntenek – magyarázta, hogy miért nem lehet pontosan megjósolni, hányan is lesznek a becsengetés napján.
Az elmúlt években a magyar állami és alapítványi támogatásoknak köszönhetően megnőtt a magyar oktatás vonzereje. „Ez főleg városon fontos, ahol nagy a román iskolák elszívó ereje” – jegyezte meg Barbócz Izabella.
Barbócz Izabella főtanfelügyelő-helyettes
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Barbócz Izabella nagy eredménynek nevezte, hogy a magyarok által többségben lakott, de kicsi, vagy a szórványtelepüléseken is sikerült megtartani a magyar előkészítő osztályokat, még ha más évfolyamokkal összevontan is működnek: a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskolában, a szapáryligeti, szentpáli, nagyiratosi, kisperegi és a majláthfalvi iskolákban, emellett a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskolában és az aradi (Mosóczy-telepi) Aron Cotruș Általános Iskola magyar tagozatán is összevont csoportként indul előkészítő osztály.
A minimális létszám, amellyel önálló osztály indítható, 10 fő, de a főtanfelügyelő-helyettes szerint a tanügyi törvény lehetőséget teremt arra, hogy kevesebb beiratkozottal is elinduljon önálló osztály, de ez függ attól, hogy a többi évfolyamon hányan vannak, és mekkora a (magyar) diákság összlétszáma.
Ezekkel szemben önálló magyar előkészítő osztály indul a nagyzeréndi Tabajdi Károly Általános Iskolában, az ágyai Olosz Lajos Általános Iskolában, az Erdőhegyi Általános Iskolában (Kisjenő), a pécskai Ormós Zsigmond Általános Iskolában, a kisiratosi Páter Godó Mihály Általános Iskolában, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozatán, a Csiky Gergely Főgimnáziumban pedig két előkészítő osztály indul.
Aradon már csak három oktatási intézményben folyik magyar nyelvű tanítás: a Csiky Gergely Főgimnázium a magyar iskolaközpont, amelyben a bölcsődétől az érettségiig tanulhatnak anyanyelvükön a magyar diákok; a román–magyar tannyelvű Aron Cotruș Általános Iskolában csak elemiben van magyar tagozat; a román–magyar–német tannyelvű Aurel Vlaicu Általános Iskola magyar tagozatán mostanra elérték azt, hogy minden évfolyamon van ismét önálló osztály.
A Vlaicu-iskola Arad egyik nagymúltú kerületi iskolája
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
A volt 21-es számú iskolaként is ismert tanintézmény egy nagy városrész, a Vlaicu-, Séga- és Buzsák-negyedeket „szolgálja ki”, s mivel a nemzetiségi oktatásban nem érvényesek az iskolakerületek, tehát a tanulók nem a lakóhelyük szerinti iskolába kell kötelezően járjanak, vannak magyar diákok alsó és felső tagozaton Gájból, Nagyiratosról, Sofronyáról és Szentpálról is. Balta Emese is a magyar állam és a Rákóczi Szövetség támogatásaiban látja a magyar oktatást választók motivációját, de szerinte az oktatás színvonala és az iskolán kívüli tevékenységek is sokat nyomnak a latban.
Balta Emese aligazgató
Fotó: Balta Emese személyes archívuma
„Az ingyenes délutáni foglalkozáson kívül hetente néptáncpróbát tartunk, karate- és kézilabdaedzésre járhatnak a gyerekek, van robotikaóra, kirándulásokat, nyári táborokat és nyári iskolát szervezünk, ezek mind pluszt jelentenek a román tagozathoz képest. Mi is megtartjuk az iskola másként és a zöld hetet, de ezenkívül a szülők hetét is megszervezzük, mert szorosabb kapcsolatot kívánunk kialakítani a családokkal. A minőségi oktatásra nagy hangsúlyt fektetünk, ezért pedagógusaink folyamatosan képezik magukat” – nyilatkozta a Krónikának Balta Emese.
„Ez egy személyiségfejlesztési program, a kicsiknél a személyiségfejlesztő órákon, a nagyobbaknál az osztályfőnöki órákon tartjuk” – fűzte hozzá.
Boldog iskola
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Az iskolában a román, magyar és német tagozat között jó az együttműködés Balta Emese szerint, aki úgy vélte: mivel a diákok napi szinten használják a hétköznapi román nyelvet a többi diákkal való kapcsolattartásban, könnyen és jól elsajátítják az ország hivatalos nyelvét.
Három nyelven folyik a tanítás
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
„Rájöttek a szülők, hogy gyereküknek nem kell feltétlenül a nagylétszámú, úgynevezett elitiskolákba járnia ahhoz, hogy jól tanuljon. Nálunk, a kislétszámú osztályokban többet tudnak foglalkozni a tanárok a diákokkal, és az eredmények önmagukért beszélnek: matematikából, irodalomból, vagy bármilyen más tantárgyból kitűnő eredményeket érnek el a megyei, országos és nemzetközi versenyeken” – mondta Balta Emese.

Az aradi magyar oktatás háttérintézményeként működő Alma Mater Alapítvány a diákság és a tanintézmény támogatása mellett idén is folytatja a közösségi programok szervezését, melyek az aradi magyarság egészéhez szólnak.

Tizenhét Arad megyei iskola kap új bútorokat és modern didaktikai eszközöket. A nagyzeréndi Tabajdi Károly Általános Iskola is részesül a támogatásból, így a Fekete-Körös menti községben a gyerekek irigylésre méltó környezetben tanulhatnak.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.
Két katonai ejtőernyős sérült meg Marosvásárhelyen, miután a hirtelen szél eltérítette őket a kijelölt földet érési területtől. Az egyik katona egy fémcsarnok tetején lévő napelemekre érkezett, társa pedig elektromos vezetékekkel került érintkezésbe.
1 hozzászólás