Egymásnak gyökeresen ellentmondó közlemények jelentek meg a napokban a helyi sajtóban arról, hogy kinek van döntési joga a csaknem 14 ezer tagot számláló, a Marosvásárhelyen és a környező falvakban élő nyugdíjasokat tömörítő önsegélyző egyesület pénztáránál. Előbb a cenzori bizottság nevében Roth Rozália közölte a sajtó útján a tagsággal, hogy Adrian Muntean már nem elnök, nincs aláírási, ügyintézési, pecséthasználati joga. Közvetlenül ezután Adrian Muntean elnök állította ugyanezt Rothról, aki szerinte a másik cenzorral, Szász Imrével együtt új pecsétet készíttetett, és aláírási jogot biztosító okiratot mutatott be két kereskedelmi banknak. A kassza bankszámláján sok pénz van. Roth Rozália és cenzortársa, Szász Imre szerint februárban még 800 ezer lej volt, ám májusra az összeg mintegy 400 ezerre csappant. A pénzalap drasztikus „vékonyodása” az egyik sarkalatos pontja annak a viszálynak, amelybe már a helyi rendőrségnek, ügyészségnek is be kellett avatkoznia.
Kifogásolt közgyűlés
Hogy fényt derítsünk az ágas-bogas ügy részleteire, előbb a Bolyai utcai patinás épületbe tértünk be, ahol az egyesület működik. Az elnöki irodában Adrian Muntean intézkedik, aki 2006. június 8-ától tölti be a tisztséget. Olyan jegyzőkönyvet mutatott be, amely azt igazolja, hogy az idei, június 3-i közgyűlés őt erősítette meg tisztségében, és leváltotta a két cenzort: Roth Rozáliát és Szász Imrét. „A jelen levő tagok, akik felhatalmazás révén 810 más tagot is képviseltek, engem újraválasztottak, a cenzorokat pedig leváltották. Ők amúgy sem lehetnek cenzorok, mert nem mérlegképes könyvelők. Én viszont mérlegképes könyvelő vagyok, nagyon jól tudom, hogy mit nem végeztek el” – állította az elnök, majd hozzátette: „A leváltott cenzorok június 9-én hamis jegyzőkönyvet állítottak össze, és új pecsétet gyártattak”. Muntean azzal vádolja a Román Kereskedelmi Bank és a Transilvania Bank helyi kirendeltségét, hogy hibáztak, amikor az új pecsét és a cenzorok által bemutatott, az aláírási jogukat bizonyító – szerinte hamis – okirat alapján zárolták az egyesület számláit. Így az egyesületnél szünetel az ügyintézés, nem tudnak sem szociális, sem temetkezési segélyt folyósítani. Adrian Muntean azt is állítja, a viszály mögött Simon Ioan igazgatótanácsi tag áll. Az elnök feljelentést tett az ügyészségen, melyben jelzi, hogy Simon ellopta az irodából a június 3-i jegyzőkönyvet, illetve a nyilvántartást, amelybe a jegyzőkönyveket iktatják. De mivel a közgyűlésen két személy jegyzetelt, az egyik irat a birtokában van. „A másikat azért lopták el, hogy az érdekükben módosítsák” – állítja Muntean, aki az eset miatt rendőrségi feljelentést tett.
Minden lépése szabálytalan volt?
Ezzel szemben Roth és Szász megkeresésünkre azt sérelmezte, hogy az elnök nem szabályosan hívta össze a júniusi közgyűlést, hisz előbb a városnegyedekben is meg kellett volna tartani az értekezleteket. Szerintük az igazgatótanács megválasztása is szabálytalan volt. A közgyűlésen állításuk szerint alig 80 tag volt jelen, végül harmincan maradtak, és azon a véleményen voltak, hogy Munteant le kell váltani. A cenzorok leváltása viszont nem is szerepelt napirenden, állítják. Úgy vélik, Muntean meghamisította a jegyzőkönyvet, utólag került bele, hogy a cenzorokat felfüggesztették. Roth és Szász a közgyűlésen kérte az elnök leváltását, mert az nem tartotta be az alapszabály előírásait, 2007-ben nem tartott közgyűlést, és számos más kihágást is elkövetett. A cenzorok szerint a közgyűlés botrányba fulladt.
A cenzorok azt is sérelmezik, hogy az elnök nagy összegű kölcsönöket folyósított egyes nyugdíjasoknak, illetve azt, hogy miközben neki több mint 2000 lej a bére, a főkönyvelő pedig 1500 lejt keres, az egyesület többi alkalmazottja alig 700–800 lejt visz haza havonta.
A pénztár ügyében rendőrségi, ügyészségi kivizsgálás indult, azt azonban nem tudni, addig hogyan jutnak hozzá járandóságukhoz a marosvásárhelyi nyugdíjasok.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.