Hirdetés

Visszatért az első gólya Háromszékre, ahol az európai trendekkel ellentétben növekszik a populáció

•  Fotó: Kelemen László

Fotó: Kelemen László

Visszatért az első gólya Háromszékre: a Rara Avis madártani egyesület elnöke szerint ugyanarról a gólyáról van szó, amely tavaly is március 7-én tért vissza bikfalvi fészkére.

Kiss Judit

2023. március 07., 11:262023. március 07., 11:26

Kelemen László, az egyesület elnöke a Krónika megkeresésére elmondta, örvendetesnek tartják, hogy bár Európa-szerte csökken a gólyapopuláció, Háromszéken növekszik. Azt is kifejtette, hogy

a gólyák előhírnökeinek érkezéséről van szó ezekben a napokban, hiszen általában március 20. körül térnek vissza Erdélybe a vándormadarak.

Hirdetés

„A most megérkezett gólya immár hat éve ugyanarra a fészekre érkezik vissza március 3. és 8. között. Tudni kell, hogy a kisgólya első, délre vezető útja után általában három évig nem jön vissza, csak azután, így ez a példány legalább 9 éves lehet” – mondta el Kelemen László. Feltételezéseik szerint hím madárról van szó, a szakirodalom szerint a hímek szoktak elsőkként visszatérni.

Azt mondta, az is elképzelhető, hogy a Bikfalván fészkelő gólya nem vándorolt le egészen Dél-Afrikába, hanem valamivel közelebb telepedett le, ezért érkezhetett vissza hamarabb.

„Háromszéken örvendetes, hogy növekszik a gólyák száma: míg egyesületünk 10 éve 255 fészket számlált, addig idén már 320 van. Az is jó, hogy a mi vidékünkön szeretik az emberek a vándormadarakat, odafigyelnek rájuk.

Az elmúlt években áprilisban visszatért sajnos a hideg, a hó, a tél, ilyenkor a lakosság segít a gólyáknak, élelemmel látja el őket. Egyes gólyák nem veszik ezt igénybe, kibírják a tavaszi hideget is, míg mások igen” – fejtette ki Kelemen László.

Arra is kitért, hogy ilyenkor leginkább csirkenyakat adnak a didergő madaraknak, az felel meg leginkább nekik.

korábban írtuk

Megérkezett az első gólya Sáromberkére, webkamerán lehet figyelni az életét
Megérkezett az első gólya Sáromberkére, webkamerán lehet figyelni az életét

Megérkezett az első gólya Sáromberkére, a gólyafaluként is emlegetett Felső-Maros menti településre.

korábban írtuk

Élőben követhetők a gólyafészkek
Élőben követhetők a gólyafészkek

Szerdától újra lehet követni élőben a sáromberki gólyafészkeket és jelezni, ha megjöttek a lakók. Tavaly március 20-án érkeztek meg az első gólyák Maros megyébe, Sáromberkére a bekamerázott gólyafészkekbe.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés