2010. október 12., 09:082010. október 12., 09:08
Ez történt a hétvégén is, szombaton éjszaka ugyanis húszcentis hó hullott, a hó súlya alatt ágak törtek le, fák dőltek ki, amelyek ráestek a villanyvezetékre, és több helyen elszakították azt. A meghibásodást vasárnap estére sikerült kijavítani.
Tegnap az út mentén és az északi oldalakon még több mint tízcentis volt a hóréteg.
Kocsis Béla, az ezer méter felett található település polgármestere a Krónikának elmondta: tegnap a helyszínen tárgyalt az áramszolgáltató vállalat helyi vezetőivel, és megegyeztek, hogy a tízméteres biztonsági sávot kiszélesítik.
A húsz-harminc méter magas fák ráhajolnak a vezetékre, a mínusz húszfokos hidegben a megfagyott ágak letörnek, vagy a vizes hó súlya alatt roppannak meg. A Háromszéki-havasokban fekvő település így gyakran marad áramszolgáltatás nélkül, sokszor napokba telik, míg a 15 kilométer hosszú vezetéken minden hibát megtalálnak. Kocsis Béla elmondta, az áramkiesés megnehezíti az életüket, hiszen leállnak a villanynyal működő fáskazánok, és a házakat nehéz kifűteni.
Az elöljáró hozzátette, az érintett erdők két állami erdészet és több közbirtokosság területén vannak, ezek képviselőivel kell egyeztetni, hogy bélyegezzék ki és vágják ki a fákat, legalább harminc méterre szélesítve ezáltal a biztonsági sávot. A polgármester abban bízik, hogy néhány héten belül a falu másik gondja is megoldódik, és állandó lesz a telefonszolgáltatás.
Jelenleg Kommandón csak vezetékes telefon van, a telefonvezeték a villanyhálózat mellett húzódik, és télen ugyanúgy megrongálódik. Az egyik nagy mobiltelefon-szolgáltató idén bérelt az önkormányzattól egy árnyi területet, és a nyáron felállították az antennát, amelyet néhány héten belül beüzemelnek. Kocsis Béla szerint a hónap végére Kommandón és a falu néhány kilométeres körzetében lesz már térerő.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.