Hirdetés

Veszélyben a Borvíz útja

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Háromszék – Elveszhet a székelyföldi borvízforrások, gyógyfürdők felújítására szánt pénz A baróti polgármester ellenkezése miatt elveszhet a Borvíz útja elnevezésű turizmusfejlesztési projektre szánt mintegy tízmillió euró, közölte tegnap Tamás Sándor. A Kovászna megyei önkormányzat elnöke kifejtette: egyeztetnek az érintett önkormányzatokkal és a Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztériummal, hogy a három és fél éve tervezett fejlesztési projekt végre beindulhasson.

Bíró Blanka

Bíró Blanka

2008. július 24., 00:002008. július 24., 00:00

Megnőtt az önrész
Ugyanis ha a programban részt vevő nyolc Kovászna megyei és hat Hargita megyei önkormányzat, valamint a finanszírozó szaktárca november 15-éig nem írja alá a szerződést, akkor elveszhet a tervezetre előirányzott pénzösszeg.
A tanácselnök a problémák között említette, hogy Nagy István, Barót polgármestere nem támogatja a programot, valamint azt, hogy a korábbi 10 százalékos önrész a mai árfolyamon már 35 százalékot tesz ki, ez pedig nagy megterhelést jelent az önkormányzatoknak. Hozzátette, a jelenlegi megyei tanács úgy örökölte a projektet, hogy a tartalmi részén már nem módosíthat, a tervek készen vannak, és már a kivitelezőt is kiválasztották. 

Nem tájékoztatták?
Nagy István baróti polgármester lapunknak azt sérelmezte, hogy a megyei tanács vezetői minden egyeztetés nélkül kész tények elé állították a helyi önkormányzatot. Mint mondta, a megyei önkormányzat által kiszemelt terület egy részét visszaigénylik az egykori tulajdonosok, a másik részén pedig jelenleg sportpálya van, amit fel kellene számolni. Emellett arra is kitért, hogy három évvel ezelőtt a Kovászna Megyei Tanács átvette a várostól az úszómedencét, hogy belefoglalja a Borvíz útja projektbe. Azóta sem kezdtek semmit vele, de a barótiak sem tudták felújítani, hiszen már nem volt az övék, panaszolta a polgármester. Nagy István kifejtette, ő semmiben nem akadályozta a terv kivitelezését, de valóban nem tudja, miből fizetnék ki a 440 ezer eurós önrészt.
A Borvíz útja pályázatot a Kovászna és a Hargita megyei önkormányzat nyújtotta be a gyulafehérvári székhelyű, a közép-erdélyi fejlesztési régiót felügyelő ügynökséghez. A közel 6,6 millió euró értékű projektet a PHARE-program keretében bonyolítják le, a részt vevő helyi és megyei önkormányzatok 10 százalékos önrésszel járulnak hozzá a költségekhez. A projekt révén az ásványvízforrásokban gazdag székelyföldi településeket bevonnák a turisztikai körforgalomba. Céljuk az ásványvízforrások és a gyógyfürdők rehabilitálása, az infrastruktúra javítása és befektetők vonzása a térségbe. A programban Háromszéken a Sepsiszentgyörgy–Előpatak– Barót–Sepsibükszád, a Kovászna– Bálványos–Kézdimartonos körút szerepel. Hargita megyéből hat, székenként két település kapcsolódik be a Borvíz útja programba: Csíkzsögöd és Tusnádfürdő, Szentegyháza és Szejkefürdő, illetve Borszék és Gyergyóremete.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés