
Sok év után végre valóban sokszínűvé válhatnak a kolozsvári városnapok
Fotó: Facebook/Zilele Clujului
Multikulturális, a helyi kisebbségeknek is szóló fesztivállá alakulnak a Kolozsvári Városnapok – jelentette be Emil Boc. A kincses város polgármestere szerint új nevet kap a rendezvény: a Multikulturális Kolozsvár Napjai néven fut majd.
2022. február 04., 21:482022. február 04., 21:48
Az újabb bejelentés nem sokkal azután történt, hogy a legutóbbi tanácsülésen az elöljáró még arról beszélt: új rendezvényt hoznak létre a kincses városban Da–Igen fesztivál néven. Legutóbbi sajtótájékoztatóján azonban már újabb ötlettel állt elő:
– számolt be a Transilvania Reporter. A kolozsvári lap szerint az elöljáró azután volt kénytelen nyitni a sokszínűségre, hogy több civil javaslat is érkezett a helyi tanácshoz ez ügyben. Boc szerint az újragondolt városnapok számos művészeti ágat vonultat majd fel, a zene és tánc mellett a népművészetnek is jut szerep, de a gasztronómia is hangsúlyosan jelen lesz.
– idézte Bocot a kolozsvári lap. A polgármester elmondta, azt kérte a szervezőcsapattól, hogy dolgozzák ki a rendezvény koncepcióját, és amennyiben a járványhelyzet megengedi, májusban, ellenkező esetben szeptemberben meg is tartják az első rendezvényt. A Kolozsvári Városnapok legutóbbi kiadását 2019-ben tartották, tavaly és tavalyelőtt a járványhelyzet miatt elmaradt.
Civil szervezetek régóta számon kérik rajta, hogy a Kolozsvári Városnapokon, karácsonyi vásáron és egyéb rendezvényeken nincsenek magyar feliratok, és mint ismert, az elöljáró sokáig a többnyelvű helységnévtáblák kihelyezését is ellenezte, és csak azután volt hajlandó kirakatni ezeket, hogy bírósági ítélet kötelezte rá.
Nem kizárt, hogy az elöljárót épp ennek a népszerűsége ihlette a sokszínűségre való nyitásra, ugyanis a magyar napokon évről évre nő a román látogatók aránya, körükben a lacikonyha, a Farkas utcai kézművesvásár és a néptáncfelvonulások a legnépszerűbbek, de egyre többen érdeklődnek a kulturális rendezvények és a Kolozsvár múltját bemutató városnéző séták iránt is.

Új fesztivál megszervezése is felmerült a kolozsvári városi tanács csütörtöki ülésén. Emil Boc polgármester jelezte, minél több multikulturális rendezvényt látna a kincses városban, ezért Da-Igen nevű fesztivált is rendeznének.
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
1 hozzászólás