2008. július 03., 00:002008. július 03., 00:00
A dokumentumot több uniós ország, így Magyarország és Németország ilyen jellegű jogszabályai alapján készítette el, mondta Tischler, aki szerint a jelenlegi hazai törvénykezés ellehetetleníti a sátortáborozást. A tapasztalat azt mutatja, hogy Románia sok esetben az uniós követelményekhez képest szigorúbb kritériumrendszert követel, mutatott rá, azonban vannak olyan tevékenységi területek és hagyományok, amelyek megszűnhetnek a túlságosan szigorú szabályozás miatt. Mint mondta, ilyen a sátortáborozás is, ahol képtelenség betartani a jelenlegi törvény előírásait.
Ezek között szerepel például, hogy a sátortáborban állandó jelleggel legyen meleg és hideg vezetékes víz, és a tábor területén engedélyezett
WC-k is legyenek. „Nem cipelhetem a hátamon az engedélyezett WC-ket. Igazságtalannak tartom ezeket a követelményeket, hisz ellehetetlenítik azt a fajta táborozást, ahol a diákok megismerhetik a természetet és a természetvédelmet” – fakadt ki Tischler Ferenc. Hozzátette, a nyugati országokban a folyóvíz a patakot jelenti, és elegendő, ha vizet melegítenek, lavórban mosakodnak a táborozók. Az igazgató a jelenlegi törvény hiányosságai ellenére arra biztat mindenkit, szervezzen sátortábort.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.