Hirdetés

Van olyan Arad megyei település, ahol több száz ház megrongálódott a kedd esti földrengés nyomán

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

A kedd esti 5,2-es erősségű földrengés több száz házat és középületetet rongált meg az Arad megyei Gyorokon, köztük a helyi kórházat, öt háznak pedig beomlott a teteje vagy a fala.

Krónika

2023. június 07., 11:112023. június 07., 11:11

Corneliu Pop-Morodan gyoroki polgármester az Agerpres hírügynökségnek szerdán elmondta, már kedd este elkezdték a kárfelmérést, de olyan sok házat érintett a földrengés, hogy ezt szerdán folytatják, és 12 órára összehívta a helyi vészhelyzeti bizottságot is.

Az elöljáró szerint

Hirdetés

közel volt a földrengés epicentruma, és a községhez tartozó három településen több száz házban keletkezett kár,

főként háztetők rongálódtak meg, kémények zuhantak le, de falak is megrepedtek, sőt, öt háznak beszakadt a teteje vagy a fala. A helyi kórház tetőzete szintén megrongálódott, de szerencsére senki nem sérült meg. A polgármesteri hivatal dolgozói és önkéntesek kora reggeltől a terepen vannak, hogy a lakosságnak segítsenek - magyarázta Pop-Morodan.

Az Arad megyében bekövetkezett földrengés epicentrumának közelében fekvő Temeshidegkút községben is

száznál több kémény zuhant le a háztetőkről,

mondta el Dănuţ Codrean elöljáró az Agerpresnek.

A polgármester szerint ezen kívül

egy ház mennyezete beomlott, több ház fala megrepedt, az önkormányzat dolgozói már kedd este óta segédkeznek a lakosságnak a károk kijavításán.

Az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) tájékoztatása szerint a Gyorok – Ópálos régióban az önkéntes katasztrófavédelmi brigádok segédkeznek a lakosságnak. Közölte továbbá, hogy Aradon 18 hívás érkezett az 112-es segélyhívószámra a földrengést követően. A lakosság lezuhant épületelemekről számolt be, ketten személygépkocsi megrongálódását jelentették be.

Az aradi önkormányzat közölte, még zajlik a kárfelmérés.

Călin Bibarţ aradi polgármester eközben arról beszélt: nem történt jelentős kár, ugyanakkor egyes régebbi épületekről díszítőelemek zuhantak le. Ezért bírsággal fenyegeti azokat, akik nem tartják karban az ingatlanaikat.

„A régi épületek egyértelműen megmutatták a kevésbé kellemes arcukat. Jó, hogy nem estek senki fejére. Továbbra is

folytatjuk a bírságok és büntetőadók gyakorlatát azok esetében, akik nem értik meg, hogy tulajdonosként nem csupán jogaik vannak, hanem kötelezettségeik is”

– hangoztatta a polgármester.

•  Fotó: Facebook Galéria

Fotó: Facebook

Az Arad megyei prefektúra azt közölte, várja a településekről a károk összegzését, és szükség esetén kormányrendelettel döntenek a helyreállításokhoz szükséges pénzügyi támogatásról.

A belügyminisztérium kedd esti tájékoztatása szerint egyébként több megyéből is hívás érkezett az 112-es egységes segélyhívószámra a földrengés után.

A katonai tűzoltókat Arad, Szilágy, Temes és Máramaros megyében riasztotta a lakosság.

Hét hívás érkezett Arad megyéből, egy-egy Szilágy és Máramaros megyéből, illetve egy Temes megye központjából, Temesvárról. Épületekről levált építőelemekről, a lakásban elmozduló bútorokról számoltak be a hívó felek - számolt be Facebook-oldalán a minisztérium.

A tárca szerint Bihar, Hunyad és Krassó-Szörény megyében is érződött a földrengés, de ezekből nem érkezett lakossági panasz.

Kedd este a Richter-skálán 5,2-es erősségű földrengés következett be 5,6 kilométeres mélységben, Arad megyében. Epicentruma Lippa és Arad között volt. Utórezgései között volt egy 3,2-es erősségű is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Már közel 1500 kilométernyi gyorsforgalmi út van Romániában, erdélyi autópálya-szakasszal léphetik át idén a lélektani határt

Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.

Már közel 1500 kilométernyi gyorsforgalmi út van Romániában, erdélyi autópálya-szakasszal léphetik át idén a lélektani határt
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Tüzérségi lövedékkel „robogott végig” a településen egy Szatmár megyei község alpolgármestere

Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.

Tüzérségi lövedékkel „robogott végig” a településen egy Szatmár megyei község alpolgármestere
2026. augusztus 31., hétfő

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket

Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.

Két nagy Maros megyei beruházás is újraindulhat – Bolojan Marosvásárhelyen jelentette be a részleteket
2026. augusztus 31., hétfő

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről

Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.

Kozma Mónika a Krónikának: az átvilágítás után szakmai alapon kell dönteni az erdélyi gazdaságfejlesztés jövőjéről
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is

Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.

Lift az életért: egy erdélyi város láthatja el elsőként felvonóval a négyszintes lakóházakat is
2026. augusztus 31., hétfő

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár

Országszerte az ilyenkor megszokottnak megfelelően alakul a hőmérséklet a következő két hétben; a hét elején és a jövő héten többfelé kialakulhatnak záporok, jelentősebb mennyiségű csapadékra azonban kevés az esély.

Itt van az ősz: búcsúzik a kánikula, de szeptemberben még visszatér a nyár
2026. augusztus 31., hétfő

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron

Dominic Fritz megtartja pártelnöki tisztségét a Mentsétek meg Romániát Szövetségben (USR), miután néhány héten belül elveszíti polgármesteri mandátumát Temesváron.

Fritz elárulta, mihez kezd, miután elveszíti polgármesteri tisztségét Temesváron
2026. augusztus 30., vasárnap

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban

A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.

Hamarosan megnyílik a Székely Lovasmúzeum a felújított Mikó-kastélyban
2026. augusztus 30., vasárnap

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát

Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.

Szászfenesen avatták fel Románia rendszerváltás utáni első, „zöldmezős beruházással” épült múzeumát
Hirdetés
Hirdetés