Hirdetés

Kolozsváron és Nagyváradon is lesz ünnepi kenyérszentelés, a Partiumban számos programmal várják az államalapítást ünneplőket

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Kolozsváron és Nagyváradon is szerveznek kenyérszentelést az államalapítás ünnepén, a partiumi városban – az elmúlt évek hagyományait követve – az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó változatos programokkal, koncertekkel, előadásokkal, vásárokkal várják a közönséget.

Krónika

2022. augusztus 17., 14:362022. augusztus 17., 14:36

2022. augusztus 17., 15:162022. augusztus 17., 15:16

Kolozsváron augusztus 20-án a déli harangszót követően, a Szent Mihály-templomban kerül sor a újkenyér megáldására.

Nagyvárad háromnapos rendezvénnyel készül az államalapítás ünnepére, augusztus 19-én, 20-án és 21-én változatos programokkal várják a partiumi város közönségét.

Hirdetés

Egész hétvégén kézműves és őstermelői vásár zajlik majd a Szent László téren. 

Augusztus 20-án, szombaton 18 órakor kezdődik az ünnepi műsor a Szent László téren, melynek első programpontjaként a berettyóújfalui Bajnóca néptáncegyüttes lép fel, majd Szalay Fatima ad elő Szent Istvánról szóló énekeket, utána pedig Avas Bendegúz tárogatóművész lép fel.

Ezt követi a hagyományos kenyérszentelés, mely során a magyar történelmi egyházak lelkészei szentelik, illetve áldják meg az új kenyeret.

Ezt követően a Váradi Dalnokok kórusa énekel, majd a szervezők kiosztják a megszentelt, megáldott kenyeret az érdeklődőknek. A szombati program a Rius & Band zenekar 21 órakor kezdődő koncertjével zárul szintén a Szent László téren.

Vasárnap a város főterén virágkocsi kiállítás lesz, melyet kora reggeltől délután 18 óráig tekinthetnek meg az érdeklődők.

A virágkocsik Debrecen önkormányzatának és a Nagyvárad és a Régió Turizmusfejlesztési Egyesületnek (APTOR) köszönhetően érkeznek Nagyváradra.

Szintén a főtéren délelőtt 11 órától A hisztis királykisasszony című zenés, interaktív mesedarabot élvezhetik kicsit és nagyok. Az előadás a magyar népmesei hagyományokból táplálkozva szól a mai gyermekekhez, így a rengeteg zenével tarkított előadás pörgős, vicces történetté kerekedik. A darabot Tenki Dalma és Georgita Máté Dezső írta, rendezte és játssza.

•  Fotó: Erdélyi Magyar Néppárt Galéria

Fotó: Erdélyi Magyar Néppárt

Vasárnap 15 órától a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének művészei mutatnak be részleteket a János vitéz című táncszínházi előadásukból, majd 16 órától a hajdúszoboszlói Zichy Géza Zenei Alapfokú Művészeti Iskola fúvószenekara lép fel.

Este fél kilenctől a Szigligeti Színház szervezésében a nagyváradi vár Bethlen bástyája előtt tekinthető meg a János vitéz című ingyenes táncszínházi előadás.

Rossz idő esetén a darabot augusztus 27-én a Szigligeti Színházban adják elő. A további vasárnapi előadások rossz idő esetén a Filharmóniába kerülnek megrendezésre a meghirdetett időpontokban.

korábban írtuk

A Nemzeti Színház Csíksomlyói passió című előadásával ünnepelnek augusztus 20-án Kolozsváron
A Nemzeti Színház Csíksomlyói passió című előadásával ünnepelnek augusztus 20-án Kolozsváron

A Kolozsvári Állami Magyar Színházban lesz látható a Csíksomlyói passió című előadás augusztus 20-án. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés