
A Nemzet Útja román szervezet hívei szombaton, július 8-án 150 fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe
Fotó: Pinti Attila
Büntetőfeljelentést tett a rendőrségen, valamint a romániai katonatemetőkért felelős Hősök Kultusza Országos Hivatal (ONCE) felé is jelezte az újabb úzvölgyi keresztállítást Csíkszentmárton önkormányzata – mondta el az MTI-nek Birtalan Sándor polgármester.
2023. július 13., 15:222023. július 13., 15:22
A Hargita megyei település elöljárója közölte: a közigazgatásilag hozzájuk tartozó terület tulajdonosaként július 10-i keltezéssel tettek büntetetőfeljelentést a román rendőrségen Mihai Tîrnoveanu és hívei ellen. Ebben ismertették a haditemetőben szombaton, július 8-án történt újabb keresztállítást és temetőgyalázást, és az ügy kivizsgálását, az elkövetők büntetőjogi felelősségre vonását kérték. Emlékeztettek arra is, hogy a Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet akciója tervezett volt, a közösségi médiában szerveződött.
Mihai Tîrnoveanu csütörtökön közösségi oldalán arról számolt be, hogy a Nemzet Útja és az újabb keresztállításban szintén részt vevő Ortodox Testvériség (Frăția Ortodoxa) képviselői
„Elindítjuk az eljárást az úzvölgyi nemzetközi katonatemetőben felállított 150 fakereszt és a nagy emlékkereszt törvényessé válásához” - írta Tîrnoveanu.
A szaktárca nem adott ki tájékoztatást az ügyről.

Csíkszentmárton megteszi a szükséges jogi lépéseket amiatt, hogy egy román szervezet újabb kereszteket állított fel illegálisan a községhez tartozó úzvölgyi katonatemetőben – közölte az MTI-vel vasárnap a Hargita megyei község polgármestere.
Kis Júlia kolozsvári jogász, aki a korábbi betonkeresztek kihelyezése ügyében a Mikó Imre Jogvédő Szolgálattal (MIJSZ) együttműködve látta el Csíkszentmárton önkormányzatának jogi képviseletét csütörtökön a Maszol.ro hírportálnak úgy nyilatkozott:
Emlékeztetett, hogy 2019-ben Dormánfalva önkormányzata adminisztratív dokumentumokat hozott, amelyek alapján a katonatemetőt a moldvai város közvagyonába helyezték, azt telekkönyveztette, építési engedélyt állított ki, és az eljárásokat peres úton kellett megtámadni.
A szervezők, résztvevők több szabálysértést is elkövettek, amelyekért felelősségre lehet vonni, meg lehet büntetni őket az 1991/50-es számú törvény alapján – mondta a jogász, aki szerint a helyzet rendezésében a román bíróságokon elért eddigi eredmények is segíthetik a csíkszentmártoniakat.
Mint ismeretes, a Nemzet Útja román szervezet hívei szombaton, július 8-án 150 fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. A román nemzeti színű szalaggal átkötött kisebb keresztek mellé egy nagyobbat és egy zászlórudat is kihelyeztek, utóbbin a román zászlóval.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere nyugalomra int, és a közösségek közötti béke megőrzésének fontosságát hangsúlyozza az úzvölgyi katonatemetőben kihelyezett újabb román keresztek kapcsán.
Tűz ütött ki kedden Marosvásárhely egyik legmodernebb üzleti központjában, több mint harminc személynek sikerült kimenekülnie.
A szélsőséges időjárás már ma is a térség legnagyobb éghajlati kockázata. Bartók Blanka klímakutatót arról faggattuk, mit mutatnak a hosszú távú előrejelzések, és milyen klímára számíthatunk a Kárpát-medencében a század végére.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn közzétett kéthetes előrejelzése szerint a következő napokban fokozatosan felmelegszik az idő, és a legmagasabb nappali hőmérséklet eléri a 12-14 Celsius-fokot.
Több mint ezer, nemzeti színű zászlókat lengető híve várta hétfőn délelőtt Călin Georgescut a tiszteletére tartott gyulafehévári rendezvényre.
Megszökött vasárnap este egy Arad megyei idegenrendészeti központból egy rendkívül veszélyesnek tartott georgiai férfi. Az eset után a hatóságok azonnal ellenőrzőpontokat állítottak fel, járműveket és személyeket is ellenőriztek.
Több száz ember vesz részt hétfőn Gyulafehérváron a George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke által a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett „egyesülés menetén”.
A hegyekben havas eső és havazás várható az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerint.
Vasárnap délben, az unitárius templomban tartott istentisztelet után közös adventi gyertyagyújtást rendeznek a Duna-ház előtt.
Az Országos Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) a család kérésére közzétette annak a fiatalembernek a fényképét, aki a múlt vasárnap tűnt el a Bucsecs-hegységben.
Tavaly mintegy 15 millió lej, az idei első félévben pedig már 12 millió lej veszteséget halmozott fel az Aradi Erdészeti Igazgatóság, melynek korábbi vezetője, Teodor Țigan 100 ezer eurós nyugdíjazási prémiumot vett fel a nyáron.
szóljon hozzá!