
Fotó: A szerző felvétele
2010. szeptember 22., 09:392010. szeptember 22., 09:39
„A decemberi fizetésünket márciusban, az áprilisit nyár közepén kaptuk meg. Azóta nem láttunk pénzt. A legtöbb itt dolgozónak banki részletei, kifizetetlen közmûszámláji vannak, és nem tudni, mi lesz a történet vége. Nagyon rossz ez a kilátástalanság” – panaszkodott lapunknak Milák Irén munkás. A dolgozók szerint a tegnapi spontán csõdület úgy alakult ki, hogy többen az elmaradt béreik után érdeklõdtek, aztán egyik a másikat hívva több óra hosszán át a gyárkerítés utca felõli oldalán ragadtak.
„Egyszerûen nem állnak szóba velünk a vezetõk, elmenekülnek, ha felelõsségre vonjuk õket” – hangzik a tömegbõl. „Négy hónapja nem kaptunk egy petákot sem, és mindennap csak hitegetnek, hogy hamarosan kifizetik az elmaradást” – tette hozzá Meleg Tímea. A munkások szerint a legnagyobb hajrában, nyáron, mikor sok megrendelése volt a cégnek, négy mûszakban robotoltak, és a 12 órás munkaidõ után még 2 túlórát is vállalniuk kellett, különben azzal fenyegették õket, egyáltalán nem kapnak fizetést. „Amikor kinn jócskán 30-on felül volt a hõmérséklet, benn az állandóan mûködõ sütõkemencéktõl 40–45 fok is kialakult. Nem kaptunk vizet, és a köztudottan csapnivaló minõségû nagykárolyi vezetékes vízzel voltunk kénytelenek csillapítani a szomjunkat” – részletezte Milák.
A cég nagykárolyi képviselete zárt kapukkal fogadott bennünket, telefonon pedig nem voltak hajlandóak kommentálni az esetet. A vádakra B. Gy., a cég nagyváradi ügyvezetõje reagált. „Aljas vádakat hangoztatnak a nagykárolyi üzem dolgozói. Tudomásom szerint mindenki kapott fizetést. Azt elismerem, hogy nem tudtuk kifizetni a teljes összeget, mert a vállalatnak rengeteg a kinnlevõsége, és nehezen jutunk pénzhez. Minden hónapban, amint megkapjuk a bevételeinket, valamennyi pénzt kiutalunk a munkásoknak, és egyszer sem volt kimaradás. Közös megegyezés alapján leszögeztük, amint tudjuk, megoldjuk a problémát” – vázolta a helyzetet a cégképviselõ.
B. Gy. továbbá azt is hozzátette, a nagyváradi iroda dolgozói eddig több alkalommal is lemondtak a bérükrõl a nagykárolyiak javára. „Eddig egyébként semmilyen papírra vetett hivatalos panasz nem érkezett sem hozzánk, sem a károlyi irodánkba. Nem értem, miért épp utcai megmozdulással kezdtek fenyegetõzni a helyiek” – fogalmazott az ügyvezetõ, aki alaptalan gyanúsítgatásnak nevezte, hogy náluk feketén dolgoznának a gyártósoron, és kitaláció, hogy erõszakkal bocsátották volna el azt a munkást, aki szakszervezetet kívánt alapítani. Tudomásunk szerint a nagykárolyi üzemben mintegy 300 személy dolgozik teljes vagy részmunkaidõben, és a gyártósorok egy része jelenleg áll, mivel a cégnek nincsen elegendõ megrendelése.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.