Hirdetés

Ünnepet lopna az RMDSZ

Még a Szent László Napok előtt kezdeményezte a szövetség Bihar megyei szervezete az országos RMDSZ nevében az EMNT-közeli civil szervezetek által tető alá hozott rendezvény nevének és logójának levédetését. Mint mondják, az egyháznak ajándékoznák. A szervezők óvtak.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2013. július 18., 17:512013. július 18., 17:51

2013. július 18., 19:162013. július 18., 19:16

Ellopná a Szent László Napok szervezőitől a sikereket a Bihar megyei RMDSZ – áll abban a közleményben, amelyet az alig egy hónapja megrendezett nagyváradi eseménysorozat szervezői és az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete fogalmazatott meg csütörtökön, miután kiderült: az RMDSZ kérvényezte a rendezvény nevének és arculatának levédését az Állami Találmányi és Védjegyhivatalnál (OSIM).

A nagy felháborodást keltő kezdeményezést a programsorozatot szervező Szent László Egyesület a törvényes lehetőségeket kihasználva megóvta, az illetékesek jelezték, hogy mindent elkövetnek igazuk érvényesítéséért. Mint Varga Gábor, az OSIM vezérigazgatója lapunknak elmagyarázta: gyakorlatilag bárki, bármit előterjeszthet védjegyetetésre, ami nem erkölcstelen vagy állami szimbólumokra vonatkozik, de ezeket a kérvényeket azt iktatástól számított két hónapon belül meg lehet óvni, s amennyiben ez megtörténik, kivizsgálják a felszólalást, a feleknek pedig tanúsítaniuk kell a márkára vonatkozó jogukat. 3.

 A Szent László Egyesület – amelyik a fesztivál után akarta levédetni a nevet és az eseményt – éppen ezért bízik a sikerben, hiszen a fesztivál lógóját ők rendelték Fórizs Attilától, azért fizettek és szerződésben rögzítették a szellemi termék tulajdonjogát. Az is könnyen bizonyítható továbbá, hogy a nevet ők használták először, hiszen már tavaly is rendeztek egy kisebb programot ugyanezen név alatt, a mostani eseménysorozatról pedig számos nyomtatott, képes és filmes anyag tanúsítja, hogy az RMDSZ-nek nem volt köze az eseményhez.

Az RMDSZ egyébként még május 29-én, azaz egy hónappal a fesztivál megrendezése előtt iktatta kérvényét a Szent László Napok nevének és annak arculatának levédésére. Az OSIM által közzétett dokumentumból pedig kiderül, hogy azt a Bihar megyei szervezet címéről, de az országos RMDSZ nevében jegyezték. Ezért Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar megyei szervezetének elnöke lapunknak jelezte, nyílt levéllel fordulnak Kelemen Hunor országos szövetségi elnökhöz, hogy reagáljon a „szellemi tulajdon ellopásra\", és felszólítják, hogy igénylésüket vonják vissza az OSIM-tól.

Lőttek a politikamentességnek

„Ez az ünnep a nagyváradi magyaroké, és ugyanúgy – miért is ne? – nemzetiségtől függetlenül azoké, akik sajátjuknak érzik ezt a várost. Felháborító, hogy ezt olyanok próbálják most kisajátítani, akiknek semmilyen közük nem volt a szervezéséhez, sőt, a maguk alattomos módján akadályozni próbálták azt\" – fogalmaz az egyesület most kiadott közleménye. Azt elismerik, hogy a rendezők között valóban voltak politikai és közéleti szereplők az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt részéről, de ahogyan azt korábban a főszervező Zatykó Gyula lapunknak adott interjújában is leszögezte: „Ezt nem az Erdélyi Magyar Néppárt, hanem a Szent László Egyesület szervezi. Ezzel külön ki akartuk emelni a fesztivál politikamentességét.\"

Az RMDSZ szerint ez csúsztatás, Zatykó ellenben úgy érzi, hogy épp a szövetség ezen tettével terelődött politikai síkra a fesztivál, és attól tart, hogy jövőre saját rendezvényként akarják majd tálalni. „Csodálkozva láttuk, hogy egyesek megpróbálják ellopni és aljas módszerekkel lejáratni a rendezvényt\" – mondta a főszervező, és kijelentette: nem neki kell ítélkeznie, az RMDSZ-nek a Szent László Napokon részt vett több mint harmincezer váradi előtt kel fellelnie tettéért.

Ki ápolja a szenteket?

Az RMDSZ Bihar megyei szervezete nevében Szabó Ödön megyei elnök közleményben indokolta a kezdeményezését, a hét pontban megfogalmazott hivatalos állásponton túl viszont egyéb nyilatkozatot nem kívánt tenni az ügyben. A kommünikében kijelentette: „Szent László király kultuszának első számú ápolója a Nagyváradi Római Katolikus egyházmegye\", ezen „erkölcsi és elvi szempontok alapján\" a jogokat ingyenesen át kívánják majd adni az egyháznak, szándékukról az érintetteket is tájékoztatták. „Az RMDSZ nem szándékozott, nem szándékszik semmilyen olyan rendezvényt szervezni, amely történelmi egyházaink saját feladatnak tekintenek. Ezt a minimális értékrendet ajánljuk másoknak is\" – fogalmazott a képviselő.

RMDSZ-es források szerint kimondottan a három napos rendezvénysorozat nevével és az azon történt vallási jellegű programokkal nem értenek egyet, arról is tudomásuk volt, hogy a megyei püspökséget zavarja ez a dolog, azt pedig a közleményben is megfogalmazták szerintük nem helyénvaló, hogy Tőkés László volt református püspök beszél a szentek tiszteletéről és kultuszáról.

Az egyház asszisztál?

Zatykó viszont ezt az érvelést nem tartja elfogadhatónak, „álságos indoknak\" jellemezte. Szerinte, ha a katolikus egyházat zavarta volna, akkor nekik kellett volna a levédést kezdeményezni. A Krónika érdeklődésére Fodor József, az egyházmegye általános helynöke – aki korábban az RMDSZ színeiben volt megyei önkormányzati képviselő – elmondta: azt valóban természetesnek tartják, hogy szentként a katolikus egyház ápolja a városalapító lovagkirály személyét, annak is örülnek, hogy az RMDSZ kezdeményezte a védjegyeztetést és át kívánja azt nekik adni, de őket annyira nem zavarta, hogy saját maguk forduljanak az OSIM-hoz. Azzal kapcsolatos kérdésünkre, hogy korábban tudott-e a szövetség ezen irányú tervéről. kijelentette, hogy neki személyesen nincs tudomása ezzel kapcsolatos egyeztetésekről.

OSIM-vezetők vizsgálat alatt
Rendőrségi információk szerint vizsgálatot indítottak az Állami Találmányi és Védjegyhivatal (OSIM) vezérigazgatója, Varga Gábor, valamint az intézet humánerőforrás osztályvezetője ellen, mivel egyik alkalmazottunk 2009 márciusában hamisított diplomával szerzett nagyobb jövedelemmel járó előnyösebb posztot. 2012-ben ugyanez az alkalmazott egy hasonló beosztásra tett szert az OSIM-nak megfelelő európai hivatalban, majd az idén januárban beadta lemondását, összességében azonban majd 40 ezer eurós kárt okozott a jogtalanul magas fizetés felvételével. Megkeresésünkre Varga Gábor elmondta, csak egy órával korábban értesült az ügyről, és megdöbbent annak hallatán. Kijelentette: neki semmi köze nincs a történtekhez, nem tudott a hamis iratról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 27., péntek

Itt a vége: egyoldalúan felbontja a botrányos körgyűrűszerződést a kincses város önkormányzata

Nemzetközi csalás gyanúja miatt felmondja a kolozsvári körgyűrű második szakaszának kivitelezési szerződését a kincses város, miután a közbeszerzést elnyerő cégtársulás bosnyák tagja azt állítja, a beleegyezése nélkül tüntették fel a pályázatban.

Itt a vége: egyoldalúan felbontja a botrányos körgyűrűszerződést a kincses város önkormányzata
Hirdetés
2026. február 27., péntek

Uzsoraügy Kolozsváron: házkutatások és lefoglalások több mint 200 ezer eurós kár miatt

Uzsorakamatra nyújtott törvénytelen hitelek, valamint zsarolás és rongálás bűncselekményének gyanúsítottjainál tartottak pénteken négy házkutatást Kolozsváron és a kincses város szomszédságában fekvő Szászfenesen.

Uzsoraügy Kolozsváron: házkutatások és lefoglalások több mint 200 ezer eurós kár miatt
2026. február 27., péntek

Vélhetően a behívó elől menekülő ukrán férfi holttestét találták meg a Tiszában Máramaros megyében

Újabb férfi holttestét emelték ki pénteken a Tiszából a folyó romániai partján, az ukrajnai Aknaszlatinával szemközt található Szarvaszó és Hosszúmező közötti térségben.

Vélhetően a behívó elől menekülő ukrán férfi holttestét találták meg a Tiszában Máramaros megyében
2026. február 27., péntek

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából

Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.

Nem „kóborok”, hanem magukra hagyottak. Riport az állatvédelem frontvonalából
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Csaknem 10 millió euróból bővítik a váradi Szacsvay-iskolát

Nagyszabású bővítés vár a nagyváradi Szacsvay Imre Általános Iskolára, miután a helyi tanács csütörtöki ülésén elfogadta a tanintézet új melléképületének részletes kivitelezési terveit.

Csaknem 10 millió euróból bővítik a váradi Szacsvay-iskolát
2026. február 26., csütörtök

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről

Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.

„Vagy a régi bánya indul újra, vagy újat nyitunk”. Parajd polgármestere a katasztrófa sújtotta település jövőjéről
2026. február 26., csütörtök

Kazánszerelőnek adta ki magát, kilenc embert csapott be fél év alatt

Fűtőközpontok szerelőjének adta ki magát, és fél év alatt kilenc embert vert át egy 40 éves páncélcsehi férfi. A Kolozs megyei illető 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el a kolozsvári bíróság.

Kazánszerelőnek adta ki magát, kilenc embert csapott be fél év alatt
Hirdetés
2026. február 26., csütörtök

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került egy erdélyi református templom

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került a Hunyad megyei Őraljaboldogfalván található református templom. A felbecsülhetetlen értékű freskókkal díszített műemlék megmentése most nemzetközi összefogással indulhat meg.

Európa legveszélyeztetettebb örökségi helyszínei közé került egy erdélyi református templom
2026. február 26., csütörtök

Elhunytak dokumentumaival élhettek vissza Kolozsváron

Kilenc helyszínen tartott házkutatást csütörtökön a kolozsvári rendőrség egy hamisítási ügyben indult nyomozás keretében. A vizsgálat cégeket és magánszemélyeket is érint elsősorban elhunyt személyek irataival kapcsolatban.

Elhunytak dokumentumaival élhettek vissza Kolozsváron
2026. február 26., csütörtök

Nincs pénz, sötétség borulhat egy erdélyi község hét falujára

Utcai világítás nélkül maradhatnak a Fehér megyei Nagyalmás (Almașu Mare) község lakói, miután a polgármesteri hivatalnak elfogyott a pénze és nem tudja kifizetni a világítást.

Nincs pénz, sötétség borulhat egy erdélyi község hét falujára
Hirdetés
Hirdetés