
Fotó: A szerző felvétele
2010. március 12., 09:332010. március 12., 09:33
„Egy, a kisebbségeknek meghirdetett nemzetközi tudomány-népszerűsítő program keretében folyik a napi újságolvasás és elemzés. Az európai uniós programban 17 ország vesz részt, Romániából pedig négy iskola kapcsolódott be. A gyerekek egy rövidfilmet is forgatnak majd, a legjobb alkotás készítőit a szervezők Brüszszelbe invitálják” – számolt be a különleges pályázatról Seprődi Zoltán. A parajdi Prosal Alapítvány elnöke azt sajnálja, hogy az előzetes ígéretek ellenére mégsem kapcsolódott be a programba a Maros megyei Kibéd általános iskolája is.
A népszerűsítő program célja közelebb hozni a gyerekeket a tudományhoz. „Sokan, amikor tudományról hallanak, valami elvont dologként képzelik el. Laboratóriumban dolgozó fehér köpenyes okos embereket képzelnek el, holott egyáltalán nem csak erről van szó. A keréktől kezdve az űrhajókig mindennek köze van a tudományhoz” – magyarázta Seprődi. Éppen ezért a kis újságolvasóknak minden egyes lapszámban alá kell húzniuk azokat a cikkrészeket, melyek valamilyen formában kötődnek a tudományhoz. Ugyanakkor naponta ki kell tölteniük egy-egy nyomtatványt, a program végén meg egy tesztlapot. A diákokat iskolájuk igazgatója, Nyágrus László világosította fel mindarról, aminek köze van a tudományhoz. A sóvidéki gyermekek – székelyudvarhelyi szakemberek segítségével – a filmkészítés és -vágás technikájával is megismerkedhettek. Ez azért lényeges, mert az újságolvasást követően egy kisfilmet kell készíteniük a tudományról. Ezt, valamint az ország másik három iskolájából érkező alkotást a jövő hét folyamán Parajdon bírálja el a szazsűri. A legjobb újságolvasókra és alkotókra brüsszeli kirándulás vár.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.