Hirdetés

Újjászületett a Farkas utcai református templom

Zsúfolásig megtelt a felújított kolozsvári Farkas utcai református templom a vasárnapi felszentelő istentiszteleten: a korszerű megvilágítással gazdagodó műemlék épület nemcsak a fényeknek köszönhetően nyújtott impozáns látványt. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke úgy fogalmazott: nemcsak a kolozsvári közösség, hanem a kárpát-medencei magyarság ünnepe is ez az alkalom, mert „a Farkas utcai templom mindannyiunk jelképe”.

Kiss Előd-Gergely

2015. augusztus 16., 17:382015. augusztus 16., 17:38

2015. augusztus 16., 20:082015. augusztus 16., 20:08

Az ünnepélyes átadást követő sajtótájékoztatón az egyházi elöljáró arról beszélt, hogy az erdélyi református egyházkerületben több mint 650 templom található, többségük pedig A vagy B kategóriás műemlék. „Ezeknek a felújítása meghaladja az egyház erejét. Már a templomok építésekor is mecénások támogatták a munkálatokat, ezért nem várható el, hogy az egyház kizárólag a hívek önkéntes adományaiból újítsa fel a műemlék templomokat. Ezért is fontos, hogy az Európai Unió, a román kormány és a magyar kormány is jelentősen hozzájárult a költségekhez” – magyarázta Kató Béla.

A püspök arra is rámutatott: ahhoz képest, hogy mennyi időt szokott tartani egy műemlék restaurálása, a Farkas utcai templom nagyon gyorsan, nem egészen két év alatt újult meg. Az egyházi elöljáró hangsúlyozta: a templom nem csak a reformátusoké, hanem a teljes kolozsvári közösségé, felekezettől és nemzeti hovatartozástól függetlenül, mert az egyház értékek megőrzője, bárki látogatja a templomot, az ő számára is ugyanazt az értéket képviseli az épület.

Hasonlóan vélekedtek a város vezetői is: Horváth Anna alpolgármester az istentiszteletet követő beszédében úgy fogalmazott: a közösség győzelmet ünnepelhet, a Farkas utca templom felújítása pedig nemcsak a célszerűség szempontjából örvendetes, hanem szimbolikus jelentőséggel is bír. Emil Boc polgármester ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy az ünnepség egyedülálló pillanat mind a kolozsvári reformátusoknak, mind az egész városnak, hiszen a műemlék templom egyedülálló az országban.

„Kolozsváron mindenkinek otthon kell éreznie magát, különbözőek vagyunk, de egy közösséget alkotunk” – fogalmazott az elöljáró. Hozzátette: a polgármesteri hivatal büszke a templomépületre, továbbá arra is, hogy Kolozsváron öt különböző felekezet püspöksége található meg, ami példa nélküli a térségben.

Balog Zoltán, Magyarország emberi erőforrások minisztere ünnepi köszöntő beszédében arra tért ki, hogy a 21. századi újításoknak köszönhetően a templom ma jobb állapotban van, mint negyven, száz vagy kétszáz évvel ezelőtt. A miniszter a tradíció és az innováció ötvözését tartotta az egyház, a magyarság és a románság legfontosabb feladatának is, „hogy a tradíció ne csak múlt legyen, az innováció ne csak jövő legyen”.

Maksay Ádám, a felújítási munkálatok főtervezője a templomban, majd később a sajtótájékoztatón is felidézte a restaurálás viszontagságos történetét. Emlékeztetett: az Erdélyi Református Egyházkerület még 2005-ben nyert támogatást az épület állapotának felmérésére. Három évvel később, 2008-ban pályázták meg az épület felújítását, amelyet már 2012-ben elnyertek, de a bürokráciának betudható időhúzás miatt csak tavaly kezdték el a munkálatokat, amelyek kivitelezésére az eredetileg tervezett 36 hónap helyett 18 hónap állt rendelkezésre.

A restaurálás keretében megjavították a tetőszerkezetet, megtámasztották a kidőlni készülő oromfalat, emellett bevezették az áramot, kicserélték a templom fűtőberendezését, az épület pedig díszkivilágítást is kapott, a külső falakat pedig olyan anyaggal vonták be, amely lehetetlenné teszi, hogy grafittivel összemázolják.

A 18,9 millió lej (1,3 milliárd forint) értékű munkálatok költségeit az Európai Unió és a román állam fedezte, az egyháznak csak mintegy 305 ezer lejes önrésszel kellett hozzájárulnia a költségekhez.
A 60 méter hosszú, 19 méter magas belső boltozatú templom megépítését Mátyás király rendelte el 1486-ban. A ferences rend által 1489 és 1516 között felépített templomot a Boldogságos Szűz Máriának szentelték. Az épület megszenvedte a protestánsok és a katolikusok közötti villongásokat, Bethlen Gábor romos állapotban juttatta 1622-ben a református egyháznak. A templom melletti rendházból csak a kolostor kerengőjének északi része maradt meg.

Az ismét teljes pompájában tündöklő Farkas utcai református templom a héten zajló Kolozsvári Magyar Napok ideje alatt reggel tíztől este 7 óráig látogatható, a rendezvénysorozat keretében pedig több orgonaversenyt is fognak itt szervezni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Megintette a főügyész az illegális menhelyeket működtető bihari „jótevő” híveit

Románia legfőbb ügyésze pénteken leszögezte, hogy egy jogállamban az ügyészek nem a közvéleménynek, a politikai érdekeknek vagy a médiakampányoknak tartoznak felelősséggel, hanem kizárólag a törvényeknek.

Megintette a főügyész az illegális menhelyeket működtető bihari „jótevő” híveit
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Ahová mindenki a saját dalkincsét vitte: Gyarmathy Zsigánéról elnevezett alkotótábor zajlott Kalotaszegen

A kalotaszentkirályi Ady Endre Szakiskola szervezte meg 24. alkalommal a Gyarmathy Zsigáné Alkotó- és Helyismereti Tábort. A rendezvényt június 29. és július 3. között tartották.

Ahová mindenki a saját dalkincsét vitte: Gyarmathy Zsigánéról elnevezett alkotótábor zajlott Kalotaszegen
2026. július 03., péntek

Lángok martaléka lett egy 17. századi máramarosi műemlék fatemplom

Tizenhetedik századi értékes fatemplom égett le péntek hajnalban a Máramaros megyei Pusztafentős (Posta) településen. A tűzben senki sem sérült meg, de a kár jelentős – közölte pénteken a román kulturális minisztérium.

Lángok martaléka lett egy 17. századi máramarosi műemlék fatemplom
2026. július 03., péntek

Kábítószerkereskedelem miatt is vádat emeltek a volt ortodox pópa, népdalénekes ellen

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) marosvásárhelyi ügyészei vádat emeltek nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedelem miatt a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Cristian Pomohaci népdalénekes ellen.

Kábítószerkereskedelem miatt is vádat emeltek a volt ortodox pópa, népdalénekes ellen
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Hihetetlen szerencséje volt a másodikról kizuhant kétéves zilahi kislánynak

Kórházba került pénteken egy kétéves kislány, miután kiesett egy zilahi tömbház második emeleti lakásának ablakán; állapota nem súlyos – közölte a Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Hihetetlen szerencséje volt a másodikról kizuhant kétéves zilahi kislánynak
2026. július 03., péntek

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
2026. július 03., péntek

Hatósági felügyelet alá helyezték az „irgalmas szamaritánust”

Hatósági felügyelet alá helyezte csütörtök este a bukaresti törvényszék Viorel Pașcát, a Bihar megyei illegális szociális otthonokat működtető egyesület vezetőjét és családját.

Hatósági felügyelet alá helyezték az „irgalmas szamaritánust”
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Környezetőrség: engedély nélkül alakították ki a Pongrác-tetői sípályát

A Pongrác-tető térségében végzett ellenőrzés során a Hargita Megyei Környezetőrség biztosai egy olyan sípályát azonosítottak, amelyet a környezetvédelmi engedélyezési eljárás lefolytatása nélkül alakítottak ki – közölte a hatóság.

Környezetőrség: engedély nélkül alakították ki a Pongrác-tetői sípályát
2026. július 02., csütörtök

Bihari menhelybotrány: a főnök úgy gondolja, jól cselekedett

Viorel Pașca, a Dumbrava - Dumnezeu Poartă de Grijă egyesület vezetője csütörtökön kijelentette, hogy az idősotthonokban elhelyezett 400 beteg közül csak körülbelül száznak volt jövedelme, és ezek is kis összegűek voltak.

Bihari menhelybotrány: a főnök úgy gondolja, jól cselekedett
2026. július 02., csütörtök

Célzottan vadássza ezrével a külföldi turistákat Maros megye

Hét európai országban népszerűsítik Maros megyét egy hároméves turizmusfejlesztési program keretében, melynek célja, hogy évente legalább 20 ezer külföldi turistát vonzzon a térségbe.

Célzottan vadássza ezrével a külföldi turistákat Maros megye
Hirdetés
Hirdetés