2010. október 13., 08:422010. október 13., 08:42
Carmen Egli, a nagykárolyi önkormányzat helyi fejlesztésekért felelős irodájának vezetője lapunk kérdésére elmondta, amennyiben pályázatukat pozitívan bírálják el, a romániai, a magyarországi és a kárpátaljai város összesen 200 ezer euróból gazdálkodhat.
„Ezt a pénzt konferenciák, szakmai beszélgetések, tapasztalatcserék, tanulmányi kirándulások megszervezésére, szóróanyagok készítésére szeretnénk költeni, így híva fel a figyelmet az érintett városok gazdasági és turisztikai potenciáljára” – részletezte az irodavezető. Mint mondta, az együttműködés célja, hogy a pályázó városok befektetői egymásra találjanak, megismerjék a térség adottságait, és együttműködési lehetőséget találjanak. Egli szerint ez a pályázat egy gazdasági mikrorégió kialakítására is lehetőséget adna. Az iratcsomót október 27-éig kell benyújtani, a projektvezető pedig az egri önkormányzat.
Az említett programra egyébként a 2007–2013-as költségvetési időszakban összesen 68 millió eurót szán az Európai Unió, amelyet a négy ország határrégióinak fejlesztésére, illetve Ukrajna felzárkóztatásának elősegítésére lehet lehívni. A program keretében tavaly nyáron írtak ki először pályázatokat, és az idei, őszi pályázati időszakban folytatják azt. Ebben a kontextusban környezetvédelmi célú programok lebonyolítására, idegenforgalmi fejlesztésekre, kis- és közepes vállalkozások közös kezdeményezéseire, határátkelőhelyek korszerűsítésére, intézményközi együttműködések kialakítására, valamint a határzónákban élők összefogását elősegítő rendezvények szervezésére lehet finanszírozást kérni.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.