
Dănuț Emil Hălălai
Fotó: Facebook/Hălălai Dănuț-Emil
Újabb, korábban már visszaszolgáltatott Bánffy-vagyonokat perelt vissza a román állam olyan perekben, amelyeket a kormány Fehér megyei területi képviselője, Dănuț Emil Hălălai prefektus indított, arra hivatkozva, hogy egykori tulajdonosukat, Bánffy Dániel volt mezőgazdasági minisztert 1952-ben vagyonelkobzásra ítélte egy román népbíróság emberiesség elleni bűncselekményekre való uszítás vádjával – írja az MTI.
2019. március 05., 12:102019. március 05., 12:10
2019. március 05., 16:122019. március 05., 16:12
A perek helyzetéről az Agerpres hírügynökség adott hírt kedden a Fehér megyei prefektusi hivataltól szerzett információkra hivatkozva. Mint közölte: a prefektusi hivatal keresete nyomán négy birtoklevelet jogerősen megsemmisítettek a bíróságok, három esetében első fokon megnyerték a pert, de az örökösöknek még van fellebbezési lehetőségük.
Európai jogorvoslatban bíznak a Bánffy-örökösök
A Bánffy-örökösök abban bíznak, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága rendezi a román állammal fennálló vagyonvitájukat. Erről Bánffy Farkas, Bánffy Dániel egyik örököse nyilatkozott az MTI-nek azt követően, hogy a Maros megyei erdőik után több Fehér megyei birtokukat is visszaperelte a román állam. „Jelenleg a strasbourgi bíróságon vagyunk a Maros megyei tízezer hektár erdő ügyében, és a nemzetközi eredmények alapján felújítjuk a Fehér megyei pereket is” – fogalmazott kedden Bánffy Farkas.
Hozzátette: a Fehér megyei perek egyértelműen bukaresti nyomásra indultak. Ezeket ugyanazokra az okokra hivatkozva újították fel, mint a Maros megyeit. „A perújítási beadványokban még a vesszőhibák is ugyanott vannak, tehát egyértelmű, hogy központosított támadás folyik ellenünk” – jelentette ki az örökös. Úgy vélte: Maros megyében politikai és gazdasági kérdés is volt, hogy a román állam nem engedte meg a közel tízezer hektáros erdő visszaszolgáltatását. És miután ott a román állam sikerrel járt a restitúció megakadályozásában, „bután nézne ki”, ha a visszaszerzett más, apróbb birtokok megmaradnának a Bánffy család tulajdonában – értelmezte a helyzetet Bánffy Farkas. „A családunk hozzá van szokva az ilyen támadásokhoz. Mi nem években, hanem évszázadokban gondolkozunk. A vagyon hol van, hol nincs, de előbb utóbb újra lesz” – tette hozzá.
Amint az Agerpres részletezte: a gyulafehérvári táblabíróság jogerősen megsemmisítette egy a Nagyenyed melletti Háporton faluban visszaszolgáltatott 45 hektár legelő és 23,75 hektár erdő 2009-ben kiállított birtoklevelét. A Fehér Megyei Törvényszék jogerősen megsemmisített egy Háporton határában fekvő 9 hektáros szántó, és egy Magyarlapád határában fekvő 40 hektáros szántóföld visszaszolgáltatása nyomán 2007-ben, illetve 2010-ben kiállított birtoklevelet.
Ezek a bírósági határozatok azonban még nem váltak jogerősekké.
Fotó: Kristó Róbert
A Bánffy Dániel báró leszármazottjai által visszaigényelt vagyon tényleges visszaszolgáltatása ellen korábban a Maros megyei prefektus indított pert a volt román kommunista politikai rendőrség, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) által kibocsátott dokumentumra hivatkozva. A dokumentum szerint Bánffy Dániel vagyonát nem a kommunista rezsim államosította jogtalanul, hanem egy bírói döntés eredménye a vagyonelkobzás.
A CNSAS dokumentuma a bukaresti törvényszék 1952. december 3-án hozott ítéletét tartalmazza, amely szerint Bánffy Dánielt 8 év kényszermunkára és 10 év polgári jogvesztésre, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélik 1940 és 1944 között elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények miatt. A Maros megyei prefektus által indított perben 2018 júliusában Giurgiuban kimondott ítélet visszajuttatta a román állam tulajdonába azt a több mint 9300 hektárnyi erdőt az erdélyi Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén, amelyeket 2007-ben jogerősen visszaszolgáltattak Bánffy Dániel örököseinek, azonban ténylegesen soha nem adtak át nekik.
A Bánffy-leszármazottak tavaly közleményben fejezték ki csalódottságukat amiatt, hogy nem kaphatják vissza a Maros megyében államosított erdőiket. Amint akkor rávilágítottak: Bánffy Dániel vagyonát 1947–1948-ban államosították, így az 1952-es ítélet kimondásakor már nem volt vagyon, amit elkobozhatott volna tőle a román állam. Azt is hozzátették, hogy a volt miniszter ellen 1952-ben a kommunista koncepciós perben született elmarasztaló ítélet egy olyan ügyben, amiben 1946-ban a kommunista befolyástól még független kolozsvári táblabíróság már jogerősen felmentő ítéletet mondott. Az örökösök szerint a perújítási kérelem bírósági befogadása is törvénytelen volt, hiszen erre a törvény csak akkor ad lehetőséget, ha olyan bizonyítékok kerülnek elő, amelyek a visszaszolgáltatás kinyilvánításakor nem voltak ismertek. Szerintük a Bánffy Dániel elleni 1952-es ítélet a visszaszolgáltatás kinyilvánításakor is ismert volt.
Báró Bánffy Dániel (1893-1955) erdélyi földbirtokos 1940-ben lett képviselő a magyar országgyűlésben, az Erdélyi Párt színeiben. 1940. december 30. és 1944. március 22. között földművelésügyi miniszter volt a Teleki-, a Bárdossy-, és végül a Kállay-kormányokban. A német biztonsági szervek 1944. októberében elfogták, mert bekapcsolódott a „kiugrási kísérlet” előkészületeibe, a fogságból decemberben sikerült megszöknie. A kommunisták 1951-ben kitelepítették rózsadombi házából, 1952-ben pedig a bukaresti népbíróság távollétében vagyonelkobzásra és nyolcévi kényszermunkára ítélte.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
3 hozzászólás