
Ilyen lehetett egykor az Erdélyben található Hátszegi-medence egykori élővilágába
Fotó: ELTE/Pecsics Tibor rajza
Újabb növényevő dinoszauruszok csontvázára bukkant az ELTE-Őslénytani Tanszék munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoport Romániában, a Hátszegi-medencében – tájékoztatta az MTI-t az egyetem kedden.
2024. január 09., 19:082024. január 09., 19:08
Felidézték, hogy a kutatók 2019 óta folytatnak ásatásokat az erdélyi Valiora (Vălioara) nevű település közelében. Feltárt leletegyüttesük számos, a kréta időszak legvégén élt gerinces állattól származó csontot tartalmaz, amelyek tudományos feldolgozása még zajlik.
„Ez a viszonylag kisméretű állatokat tartalmazó csoport jelenleg 9 fajt foglal magába. Ezek közül több is az utóbbi 20 évben került leírásra, köszönhetően az újonnan indult szisztematikus ásatásoknak. Viszont az általunk most begyűjtött részleges csontvázak arra engednek következtetni, hogy ez a dinoszauruszcsalád további ismeretlen fajokat is tartalmazhat, és a csoport sokkal változatosabb lehetett, mint ahogy azt korábban feltételeztük” – írta a közleményben Magyar János, a publikáció első szerzője, az ELTE Őslénytani Tanszék doktorandusza.
Felidézik, hogy a Hátszegi-medence már több mint egy évszázada ismert a késő kréta időszakból származó törpe dinoszauruszok maradványait tartalmazó kőzetrétegeiről. Az onnan származó első dinoszauruszmaradványokat még báró Nopcsa Ferenc tanulmányozta az 1900-as évek elején.
A K2 névvel jelölt lelőhely a Hátszegi-medence legnyugatibb részén helyezkedik el, ahol a medencén belül a legidősebb (körülbelül 71 millió éves) szárazföldi kőzetrétegek találhatók. Botfalvai Gábor, a valiorai ásatások vezetője szerint ezek a kőzetek nemcsak korukban térnek el a medence területéről ismert más dinoszaurusz-lelőhelyektől. A csontokat tartalmazó kőzetek nedves, mocsaras, tavi környezetre utalnak, míg a medence más lelőhelyei inkább a folyóvizektől távolabbi árterek életközösségét reprezentálják. Így feltételezhető, hogy a kutatómunka jelentősen különböző összetételű faunába enged betekinteni.
Továbbá olyan csontelemek is megtalálhatók közöttük, amelyek ezidáig nem voltak ismertek egyik Rhabdodontida dinoszaurusz esetében sem - emelték ki a beszámolóban.
„A K2 lelőhelyről begyűjtött leletanyag további jelentősége, hogy az legalább két, hasonló méretű, ugyanabba a fajba tartozó egyedtől származik, és tartalmaz több koponyaelemet és számos, a test más területéről származó csontot, mint például csigolyákat és végtagcsontokat is. Az ilyen összetartozó részleges csontvázak nagyon ritkák a Rhabdodontidae családba tartozó dinoszauruszoktól, és ez az első ilyen ismert előfordulás a valiorai lelőhelyekről” – emeli ki Csiki-Sava Zoltán, a Bukaresti Egyetem docense, a kutatócsoport romániai vezetője.
A kutatók azt remélik, hogy a felfedezésnek köszönhetően pontosabb képet kaphatnak a Rhabdodontidae család eredetéről, rokonsági viszonyairól és fejlődéstörténetéről. A valiorai völgy lelőhelyeiről származó más gerincesekhez tartozó csontok azonosításával pedig több ismeretet szerezhetnek ennek a pár millió évvel a dinoszauruszok kihalása előtti faunának az összetételéről és egyéb ökológiai jellemzőiről.
A kutatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága, a Kutatás, Innováció és Digitalizáció Minisztérium (Románia), az ELTE Dinoszaurusz Kutatócsoport és a Bukaresti Tudományegyetem támogatta.
A kutatás eredményeit a napokban tették közzé a Cretaceous Research című tudományos folyóiratban.
A Kovászna megyei Oltszemen található Mikó‑kastély átfogó restaurálási projekt révén teljesen megújult, és 2026 őszétől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként, Székely Lovasmúzeum néven működik tovább.
A szilágynagyfalui közösség reményei szerint a megújult Bánffy-kastély jelentős turisztikai központja lesz a térségnek. A református egyház tulajdonában lévő műemlék épületet európai uniós forrásokból újították fel.
Vasárnap Szászfenesen felavatták a kolozsvári Erdélyi Történeti Múzeum új épületét, amely 145 millió lejes beruházással valósult meg. A Leányvárban felépült múzeum megnyitó ünnepségén részt vett Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter is.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közölte, a romániai magyar iskolák országos tanévnyitó ünnepségét szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják Gyulafehérváron az érseki székesegyházban.
Kétarcú időjárással búcsúzik augusztus: miközben vasárnap a Kárpátok térségében heves zivatarokra, felhőszakadásokra és jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, hétfőn az ország nyugati felében ismét a hőség kerül előtérbe.
Két katonai ejtőernyős sérült meg Marosvásárhelyen, miután a hirtelen szél eltérítette őket a kijelölt földet érési területtől. Az egyik katona egy fémcsarnok tetején lévő napelemekre érkezett, társa pedig elektromos vezetékekkel került érintkezésbe.
Szombaton felavatták Kolozsváron a Regionális Agyérbetegségi és Idegsebészeti Központot Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, Mircea Abrudean szenátusi elnök, Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter, valamint más tisztségviselők jelenlétében.
A 130 éve, augusztus 28-án született Márton Áronra, Erdély nagy püspökére emlékeznek pénteken és szombaton a szülőfaluban, Csíkszentdomokoson.
A Kolozsvári Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem (USAMV) különleges kiállítást mutat be az érdeklődőknek.
Heidl György társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár Facebook-bejegyzésében erdélyi útjuk egyik legfontosabb tanulságaként azt emeli ki, hogy önmagában a párbeszéd kevés: annak akkor van értelme, ha konkrét eredménye is születik.
szóljon hozzá!