
Képünk illusztráció
Fotó: Freepik.com
Újabb leprás megbetegedést igazoltak Kolozsváron – nyilatkozta pénteken az Agerpres hírügynökségnek a Kolozs Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője. Dr. Corina Criste elmondta, hogy a fertőzött személy kezelésre szorul, de a kilétét nem részletezte.
2025. december 12., 14:412025. december 12., 14:41
Mint ismeretes, az egészségügyi minisztérium csütörtökön jelentette be, hogy leprás megbetegedést igazoltak Kolozsváron egy ázsiai fiatal nőnél, további három fertőzésgyanús társa pedig még megfigyelés alatt áll. A tájékoztatása szerint a leprás nő egy kolozsvári szépségszalonban dolgozik masszőrként.
A tájékoztatás szerint a további három lepragyanús személy is ázsiai fiatal nő, ugyanabban a szépségszalonban dolgoznak.
A tárcavezető elmondta, hogy a hatóságok járványügyi vizsgálatot indítottak, ami a szalont az elmúlt időszakban felkereső személyekre is kiterjed. A létesítmény vendégeinek nincs okuk aggodalomra, és további orvosi vizsgálatokat sem szükséges végeztetniük – tette hozzá.
Rogobete szerint a leprával diagnosztizált ázsiai masszőrnő vélhetően a jelenleg szintén kórházban kezelt anyjától kapta el a baktériumot, akivel egy hónapig közös lakásban élt.
– magyarázta.
A miniszter arról is beszámolt, hogy az érintett szépségszalon tevékenységét ideiglenesen felfüggesztették, elvégzik a szükséges fertőtlenítéseket, és a jövő hét elejétől ismét kinyithat. „Az embereknek meg kell érteniük, hogy nincs semmiféle veszély” – szögezte le.
de nincs egészségügyi vészhelyzet. „Figyelemmel követjük és ellenőrzés alatt tartjuk a helyzetet, és ha esetleg újabb megbetegedések is igazolódnak, intézkedni fogunk” – mondta az egészségügyi miniszter.

Leprás (Hansen-kór) megbetegedést igazoltak Kolozsváron – jelentette be csütörtök este a bukaresti egészségügyi minisztérium.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!