
A 38 kilométeres sztrádaszakasz az Erdélyt Moldvával összekötő autópálya része
Fotó: Facebook/Sorin Grindeanu
Kiírta szerdán a közbeszerzési eljárást a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) az A8-as autópálya Gyergyóditró és a Neamţ megyei Grinţieş közötti szakaszának megtervezésére és kivitelezésére.
2024. október 30., 13:442024. október 30., 13:44
Sorin Grindeanu közlekedésügyi miniszter Facebook-bejegyzése szerint a 38 kilométer hosszú sztrádaszakasz megtervezésére és kivitelezésére december 19-ig várják az ajánlatokat, a szerződés becsült értéke 6,4 milliárd lej. A versenytárgyalás nyertesének 14 hónap áll majd a rendelkezésére a tervezésre és 40 hónap a kivitelezésre.
A miniszter közlése szerint
A CNAIR Facebook-oldalán közölt adatok szerint 19 alagút, valamint 63 híd és viadukt épül ezen a szakaszon.
A CNAIR ugyanakkor emlékeztetett, hogy az A8-as autópálya Sóvárad és a Neamţ megyei Pipirig közötti hegyvidéki szakasza összesen 116 kilométer hosszú lesz. Ebből a Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti, 32,4 kilométeres szakasz kivitelezésére december 16-ig, a Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti 14,4 kilométeres szakasz kivitelezésére november 25-ig várják az ajánlatokat. A Gyergyóditró és Grinţieş közötti 37,9 kilométeres szakasz esetében az ajánlatok benyújtásának határideje december 19-e, a Grinţieş és Pipirig közötti 31,5 kilométeres szakaszra pedig még nem hirdették meg a közbeszerzést – írja az Agerpres hírügynökség.
Erdélyben vasárnap, december 28-án zárják a Ferenc pápa által tavaly december 29-én meghirdetett Jubielumi Szentévet.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.
szóljon hozzá!