2010. szeptember 14., 08:582010. szeptember 14., 08:58
Az épületet a városi önkormányzat a színházat működtető megyei tanácsnak adta át legutóbbi ülésén tíz évre, azzal a kitétellel, hogy felújítja, rendbe hozza, és a művészek rendelkezésére bocsátja. A korábban Transilvania moziként működő termet 2009-ben vette át a városvezetőség az állami mozivállalat kezeléséből, de most először tűnik úgy, hogy az elhagyatott épületben, a mintegy 400 fő befogadására képes teremben újra rendezvényeket szervezhet valaki.
A színháznak jelenleg van egy működő stúdióterme, a felújítás alatt álló színházépület közvetlen közelében, ám úgy tűnik, onnan hamarosan mennie kell, a megyei tanács ugyanis egy EU-s pályázaton nyert pénzből éppen ott hozza létre hamarosan turisztikai információs központját. A színházigazgató a megyei tanácshoz írt levelében kifejti, az általa vezetett intézménynek nagy szüksége van egy új stúdióra, hiszen mindkét társulat, a román és a magyar is rendszeresen szervez stúdió-előadásokat, és a próbahely már így is kevés.
A jelenlegi stúdióban ugyanis gyakran próbálnak a társulatok, és ha ez megszűnik, kénytelenek lesznek a nagyszínházban gyakorolni, ami a lehetetlennel határos, hiszen egy-egy előadás előkészületei órákig is eltarthatnak, s ez idő alatt próbaterem nélkül maradnak a művészek. A volt Transilvania mozi épülete is nagyon közel van a színházhoz és a műhelyekhez, raktárakhoz, de még a színészlakásokhoz is, így nem lesz gond hurcolkodni – magyarázta Lucian Silaghi.
Az évek óta nem használt moziterem állapota igencsak leromlott: a padló, az ablakkeretek elavultak, a vakolat hull a falakról és a plafonról. A megyei tanács szóvivőjétől, Mircea Jacantól megtudtuk, az idei évre nincs erre a célra elkülönített összeg a büdzsében.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.