Hirdetés

Új tanintézetet emelnének az árvíz által megrongált helyébe Háromkúton

A megrongálódott iskola újjáépítését tervezik a mindössze 166 lelket számláló, közigazgatásilag Gyimesközéplokhoz tartozó Háromkúton. Az iskolaépítés fő kezdeményezője Imre Anna tanítónő, akit a gyimesközéploki önkormányzat és számos, főként magyarországi adakozó kedvű személy is támogat.

Jánossy Alíz

2010. szeptember 28., 08:532010. szeptember 28., 08:53

„Az árvíz nagyon megrongálta az iskolát, s noha sikerült rendbe hozni tanévkezdésre, távolról sincsenek olyan körülmények, mint amilyeneknek egy 21. századi tanintézetben kellene lenniük” – jelentette ki a Krónikának Imre Anna tanítónő, aki a Hargita megyei településen végezte az elemit, majd a kézdivásárhelyi tanítóképző főiskolán szerzett diplomát.

Mint mondta, az egy iskolai, egy óvodai és egy közösségi teremből álló épület annyira tönkrement, hogy nagyobb esőzések alkalmával beázik a plafon, és arra is volt példa, hogy óra közben hullott le egy hatalmas vakolatdarab a mennyezetről. Kifejtette, a régi – korábban falusi boltként szolgáló – épület tatarozása akkora öszszegbe kerülne, hogy abból akár újat lehetne építtetni. Ezért igyekezett mindenkit meggyőzni arról, hogy a falunak szüksége van az iskolára, hiszen a jelenlegi hét elemistát rövidesen 16 óvodás váltja az iskolapadban, ráadásul a fiatal családokban nem ritka a három-négy gyerek. „Van egy terület, ahová fel lehetne építeni az iskolát, de tisztázni kell a tulajdonjogát” – mesélte a tanítónő, aki azt sem bánná, ha az új iskola a régi helyébe épülne.

A tanintézet státusa meglehetősen furcsa, ugyanis a Moldva és Erdély határában meghúzódó aprócska falu közigazgatásilag Gyimesközéplokhoz tartozik, az iskola azonban a hidegségi tanintézethez tartozik, így ha a gyimesközéploki önkormányzat pénzt különít el a közigazgatási területén lévő új alma mater felépítésére, a hidegségi intézménynek kell utalnia azt. „Egyelőre nincs pénzünk az iskolára, de gépi munkával és épületanyaggal akár most is tudnánk támogatni a háromkúti tanítónő kezdeményezését” – jelentette ki lapunknak Mihók Péter gyimesközéploki polgármester. Kifejtette, büdzséjük kimerült a nyári árvízkárok helyreállításakor, de szívesen segítenek bármivel, amivel tudnak, többször is jártak már a helyszínen, és tisztázták az új terület jogi viszonyát.

Eközben Imre Anna tanítónő magyarországi ismerősök segítségével gyűjtésbe kezdett, többek közt Szentendrén Hűvösvölgyi Ildikó előadóestjén 345 ezer forintot sikerült összegyűjteni a célra. De vannak erdélyi támogatók is, akik kisebb-nagyobb öszszegeket, épületanyagot ígértek. „Falugyűlést akarok összehívni minél előbb, hogy eldönthessük, hol legyen az iskola, illetve mi legyen a sorsa a közösségi teremnek” – magyarázta a tanítónő. Mint kifejtette, a törvények szerint iskola nem működhet olyan épületben, ahol közösségi ház is van, azonban a falunak erre is szüksége lenne. A falugyűlésre meg akarja hívni a gyimesközéploki polgármestert, a gyergyószentmiklósi plébánost, a gyulafehérvári Caritas képviselőjét – a segélyszervezet többször is támogatta őket –, illetve a hidegségi központi iskola igazgatóját. Mint mondta, reméli, hogy a gyűlésen helyes döntés születik, és tavasszal már elkezdhetik az új iskola építését.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés