
Jelen pillanatban a megvalósítás mikéntjéről zajlanak a tárgyalások a nagyváradi városházán
Fotó: Larisa Birta
A nagyváradiak régi álma válhat hamarosan valóra: teljes körű magyar ügyintézést biztosító ügyfélkapu nyílik a városházán. Mindezt szerdán jelentette be Zatykó Gyula, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke és Csomortányi István, az alakulat Bihar megyei szervezetének elnöke.
2018. július 12., 09:372018. július 12., 09:37
2018. július 12., 11:372018. július 12., 11:37
A Krónika kérdésére leszögezték, tulajdonképpen már csak a technikai részleteken dolgoznak, így várhatóan heteken belül megnyílik a kapu, és majd menet közben még szélesítik a tevékenység körét.
Zatykó Gyula, aki egyben Ilie Bolojan nagyváradi polgármester magyar ügyekért felelős tanácsadója, jó hírként számolt be szerdán arról, hogy három-négy hónapnyi egyeztetést követően megszületett a döntés az ügyfélkapu létrehozásáról. Jelen pillanatban a megvalósítás mikéntjéről zajlanak a tárgyalások. Az elképzelések szerint ugyanis
hiszen csak tovább növelnék a bürokráciát, ha a magyar ügyfélkaputól a polgárnak tovább kellene mennie ahhoz az ablakhoz, ahol amúgy a „magyar kerülő” nélkül intézhette volna az ügyét. A magyar kapuhoz a tervek szerint az automatából külön sorszámot lehet majd kérni.
Zatykó Gyula
Fotó: Makkay József
A magyar nyelvű ügyintézés biztosítása természetesen magyar nyomtatványokat, űrlapokat is feltételez. A néppárti politikusok a kétnyelvű űrlapok hívei lennének, amelyen az egyik sorban románul, a másikban magyarul szerepel a hivatalos szöveg. Ennek döntő oka, hogy az interetnikus környezetben élők nem nagyon ismerik a közigazgatási terminusokat magyarul – ezt bizonyítja, hogy például a magyarországi választásokon is hány szavazatot kellett érvényteleníteni amiatt, hogy a mellékelt dokumentumok nem voltak megfelelően kitöltve.
Csomortányi István megjegyezte, elég kevesen tudják például azt, hogy a telekrendezési okirat a „certificatul de urbanism” megfelelője. Ráadásul
Zatykó és Csomortányi éppen ezen okokból kifolyólag bírálta a napokban elfogadott közigazgatási törvénykönyvet, abban ugyanis tételesen magyar űrlapok biztosítása szerepel. Azzal sem értenek egyet, hogy az önkormányzati formanyomtatványokat kormányhatározatban kell elfogadni a kisebbségkutató intézet és az etnikumközi kapcsolatok hivatala javaslatára.
Ráadásul vannak olyan formanyomtatványok, amelyek nem egyformák Nagyváradon vagy Csíkszeredában, ezeket pedig az új kódex szerint egyenként el kellene fogadtatni a kormánnyal. Tehát olyan megoldás született, ami nem megoldás” – szögezte le Csomortányi.
Csomortányi István
Kérdésünkre közölte, ők egyelőre a kétnyelvű verzióval mennek tovább, szeretnék mielőbb elindítani a munkát a magyar ügyfélkapunál, és ezzel párhuzamosan zajlik majd a mintegy 250 oldalnyi űrlap fordítása – a kezdeményezők reményei szerint az év végére befejezik. Csomortányi
A néppárti politikusok a kódex kapcsán ugyanakkor leszögezték, tiltakoznak azon passzus ellen is, ami különleges nyugdíjat biztosít a helyi választottaknak. „Szívesebben láttunk volna egy olyan előírást, ami szerint nem lehet polgármester, akinek nincs legalább érettségije” – szögezte le Csomortányi István.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
szóljon hozzá!