2010. szeptember 29., 09:002010. szeptember 29., 09:00
A szövetségi elnök nemrég úgy nyilatkozott, központi szinten nincsenek konfliktusok a koalíciós partnerek között, ám Szatmár megyében nem működik a partnerség. „Esetleg meg kell próbálnunk országos szinten megoldani azt, amit ott egyelőre nem sikerül” – mondta. A helyzetet nehezíti, hogy mindkét párt megyei szervezete ragaszkodik korábbi álláspontjához.
Az RMDSZ a magyarság számarányának függvényében tart igényt a megyei közintézmények vezetői tisztségeire – tudtuk meg a szervezet sajtóirodájától. Közel 60 ilyen tisztség van a térségben, de csupán négyet tölt be RMDSZ-es szakember, és ezek is többnyire helyettes vezetők. Ezeket még az előző kormányzati együttműködésből sikerült átmentenie a szövetségnek. A számítások szerint a több mint 40 százalékos magyarsággal rendelkező partiumi megyében az RMDSZ-nek legkevesebb 25 vezetői tisztség jutna.
A PDL azonban csak akkor hajlandó átengedni ezeket, ha a szövetség cserébe nekik juttatja a megyei tanács egyik alelnöki, illetve a szatmárnémeti önkormányzat egyik alpolgármesteri tisztségét. Ioan Holdiş, a PDL megyei elnöke a Krónikának elmondta, minden előre leszögezett tisztséget hajlandóak átengedni, ha teljesítik kívánságukat.
„Közel egy éve tárgyalunk, de egy helyben toporgunk, mert a tárgyalófelünk nem akar eleget tenni a feltételeinknek. Ha megadnák, amit kérünk, azonnal aláírnánk a protokollumot, és egy hónapon belül megkapnák az igazgatói székeket. Így azonban még csak sejteni sem lehet, mikor születhet megállapodás” – jelentette ki a képviselő. Az RMDSZ szerint azonban a kért tisztségek nem képezhetik sem vita, sem alku tárgyát, hisz választott funkciókról van szó.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.