2010. február 08., 08:562010. február 08., 08:56
Tőkés úgy vélte, így elhárult annak a veszélye, hogy a ’89-es forradalom idején a temesvári tömegbe lövető tábornok büsztje meglepetésszerűen kikerüljön a köztérre. Mint mondta, a szoborállítás nem etnikai kérdés, hiszen Temesváron sokkal több volt a román, mint a magyar áldozat, ugyanakkor elsősorban Románia imázsa károsulna, ha mégis felállítanák a szobrot.
„A polgármesteri hivatalnak semmi köze a szoborhoz” – nyilatkozta Dorin Florea, holott mint ismeretes, ez terjesztette a tanács elé az emlékmű felállítására vonatkozó határozattervezetet. „Évekkel a véres viták után Marosvásárhelynek nincs szüksége ilyenfajta feszültségre. Azt kértem a tanácstól, hogy napolja el azt a bizonyos határozatot. Egyetértek Tőkés Lászlóval. Nem normális az, hogy ilyen vitákkal csatatérré változtassuk a várost” – hangsúlyozta az elöljáró.
Mint ismeretes, Tőkés László két pert is indított, hogy megakadályozza a szobor felállítását. A következő tárgyalásra március elsején kerül sor. Tőkés László egyébként elsősorban a Maros megyei RMDSZ-t teszi felelőssé a tábornok szobrával kapcsolatos konfliktusért. Benedek István, a marosvásárhelyi RMDSZ-szervezet elnöke pénteken közleményt adott ki ennek kacsán, melyben kifejti: az RMDSZ-frakció nem tiltakozással, hanem tettekkel harcolt annak érdekében, hogy ne állítsák fel a szobrot.
Mint emlékeztetnek, a frakció kérte a szoborállítást engedélyező határozat – melyet az RMDSZ-es városatyák is jóváhagytak – visszavonását, ám ezt „sajnálatos módon nem sikerült megszavaztatni”, mivel kisebbségben vannak a tanácsban”. Kifejtik, Borbély László miniszter segítségével olyan dokumentumok birtokába jutottak, melyek egyértelműen bizonyítják Guşă bűnösségét, ezért felkérték Kelemen Hunor művelődésügyi minisztert, akadályozza meg a szoborállítást. Ugyanakkor megállapodtak a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megyei szervezetével, hogy a tábornok szerepének tisztázásáig felfüggesztik a szoborállítást, olvasható a közleményben.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.