Hirdetés

Tőkés László: ki kell alakítani a romániai magyar nemzeti együttműködés rendszerét

Tőkés László szerint ki kell alakítani a Kárpát-medencei magyar nemzeti együttműködés, s ennek egy ágaként a romániai magyar nemzeti együttműködés rendszerét. Ha ehhez szükség van egy új pártra, vagy új választási közszereplőre Romániában, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kész elmenni addig - mondta pénteken Nagyváradon az EMNT elnöke, az Európai Parlament (EP) alelnöke.

2010. július 30., 12:442010. július 30., 12:44

Tőkés hozzátette: szervezetük erről egyeztet az RMDSZ-el, a Magyar Polgári Párttal (MPP) és az összes romániai magyar közszereplővel. Ugyanakkor közölte: „az EMNT vállalja azt a felelősséget, hogy a Fidesz partnereként meghatározó szerepet játsszon a romániai magyar politika alakításában”.

A 2012-ben esedékes romániai országos választásokra utalva Tőkés László kifejtette: plurális magyar egységre, a magyar pártok és civil szervezetek együttműködésére van szükség a romániai magyar demokratikus fejlődés érdekében.

A pártosodás nem cél, de ha az MPP nem tudja betölteni nemzetpolitikai hivatását, az alternatíva szerepét, akkor - többek véleménye szerint - az EMNT-nek hozzá kell járulnia egy új politikai párt létrehozásához. Erről már folynak az egyeztetések - mondta a politikus.

Tőkés László pénteki nagyváradi sajtótájékoztatóján beszámolt arról is, hogy éles támadások érték a székely autonómia kapcsán Tusnádfürdőn kifejtett álláspontja miatt. A szociáldemokrata párt bűnvádi feljelentést tett ellene, a Konzervatív Párt (PC) elnöke pedig levélben fordult az Európai Parlament elnökéhez az ügyben.

Tőkés ennek kapcsán megismételte: amennyiben Koszovót megilleti a függetlenség, Székelyföldet is megilleti az autonómia. Amennyiben Katalóniában másfélmillió ember tüntethet az autonómiáért, szükség esetén miért ne fordulhatnának e demokratikus joghoz Székelyföld érdekében is? - tette fel a kérdést az EP alelnöke.

Ugyanakkor türelemre intett, hozzátéve, hogy „addig kell mondani, ameddig eljutunk a demokratikus párbeszédig, a békés rendezésig”. „Mi mindig békés eszközökkel küzdöttünk a jogainkért” - tette hozzá.

A volt református püspök sajtótájékoztatóján sürgette egyháza megtisztulását, és ismételten szorgalmazta, hogy azok, akik a kommunista rendszerben együttműködtek a hatalommal, a Securitate titkosszolgálattal, semmilyen egyházi tisztségért ne indulhassanak.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés