Hirdetés

Tőkés politikai hibának tartja a Demokrácia-központok felszámolását, RMDSZ-es aknamunkát sejt a történtek mögött

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Indokolatlan és hibás döntés, hogy a magyar kormány megvonta a támogatást az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) erdélyi Demokrácia-központjainak hálózatától – jelentette ki szombaton Kolozsváron Tőkés László, a szervezet elnöke.

MTI

2023. március 11., 18:082023. március 11., 18:08

2023. március 11., 18:292023. március 11., 18:29

Tőkés László a szombati nemzetközi sajtótájékoztatón beszélt erről, elmondva, hogy a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága „indoklás és hivatalos közlés nélkül, egyik napról a másikra” bontotta fel az EMNT-vel kötött együttműködési megállapodást. Ezáltal felszámolta a szervezet által 2010 óta működtetett erdélyi Demokrácia-központok hálózatát. A számos erdélyi városban működő irodák munkatársai a magyar állampolgárság megszerzésében segítették az erdélyi magyarokat, a könnyített honosítási folyamat előkészítését, a dossziék összeállítását végezték.

Az EMNT elnöke elmondta: azért tartja indokolatlannak az irodák felszámolását, mivel az ott dolgozók jó munkát végeztek, amit az adatok is bizonyítanak.

Hirdetés
Idézet
Politikai hibának tartom, és emögött az RMDSZ háttérlobbija és aknamunkája keresendő. Sajnos meg tudták győzni az illetékeseket, hogy megvonják tőlünk a támogatást”

– fogalmazott a volt európai parlamenti képviselő az RMDSZ által működtett Eurotrans Alapítványra utalva, amely ugyanezt a munkát végzi Erdélyben.

Tőkés László szerint az EMNT kész volt az együttműködésre az RMDSZ-szel, de a szövetség politikusai „sajnálatosan magyar–magyar ellentétet gerjesztettek”.

„Mi a plurális egységre törekedtünk és a nemzet ügyét szolgáltuk. Ennek két pillére van: a határok feletti nemzetegyesítés, amit a honosítás szolgált és az autonómiatörekvéseink” – mondta az EMNT-elnök.

A támogatás megvonásával ennek a politikának „az egyik pillére kidőlt” – mutatott rá. Hozzátette: az EMNT nem adja fel, új utakat keres, tovább kívánja szolgálni az autonómia és a határok fölötti nemzetegyesítés ügyét.

Tőkés László újságírói kérdésre elmondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult a Demokrácia-központok ügyében, kérve, hogy gondolja újra a döntést, indítsa újra az irodahálózatot.

Az EMNT február elején jelentette be, hogy forráshiány miatt márciustól beszünteti tevékenységét Demokrácia-központjainak hálózata. Mint akkor írták, a 13 év alatt 70 ezer erdélyi magyarnak segítettek a magyar állampolgárság megszerzésében a könnyített honosítási eljárás révén. A hálózat az elmúlt időszakban „takaréklángon” működött, az erről szóló döntést 2020 novemberében jelentették be anyagi gondokra és a járványhelyzetre hivatkozva. Február elején 23 irodájuk volt különböző erdélyi városban összesen 80 munkatárssal.

korábban írtuk

Vége a történetnek: nem működnek tovább az EMNT demokrácia-központjai
Vége a történetnek: nem működnek tovább az EMNT demokrácia-központjai

Beszünteti tevékenységét márciustól az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által működtetett demokrácia-központok hálózata – közölte csütörtökön a Krónikával a szervezet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés