
Fotó: Tőkés László sajtóirodája
Az erdélyi magyarság Európa veszélyeztetett népcsoportjai közé került, további fogyatkozását pedig csak közösségi jogainak kivívásával kerülheti el – hangoztatta „újesztendei közleményében” Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke.
2024. január 12., 18:072024. január 12., 18:07
A szerkesztőségünkhöz pénteken eljuttatott dokumentumban az EMNT elnöke megállapította: az erdélyi magyarság száz év alatt a felére apadt, fogyatkozása az utóbbi három évtizedben felgyorsult, ezért szembe kell néznie azzal, hogy – a többi határon túli nemzetrészhez hasonlóan – veszélyeztetett népcsoporttá vált. „De félnünk, megijednünk sem szabad, mert az önfeladáshoz és biztos kudarchoz vezetne. Rendeznünk kell sorainkat és szervezkednünk kell a munkára, építésre. Egyetlen válasz Trianonra, jelenlegi elesett állapotunkra: közösségi jogaink kivívása, az autonómia. Az 1989-es romániai forradalom még mindig adósunk a kisebbségi rendszerváltozással – erről nem mondhatunk le” – írta Tőkés László, kiemelve, hogy 2024 választási év Romániában.
amelyeket – utasításának megfelelően – a parlament mindkét háza december utolsó napjaiban sürgősségi eljárással elvetett. Tőkés László szerint merő inszinuáció a kormányfő azon kijelentése, hogy „Románia szuverenitása és területi integritása nem lehet alku tárgya”, az EMNT és a Székely Nemzeti Tanács autonómiatörvény-tervezetei ugyanis nem veszélyeztetik „Nagy-Románia szuverenitását és területi épségét”.
„Csupán azt kívánjuk, ami egy demokratikus társadalomban jog szerint megilleti erdélyi magyar közösségünket (...) Kós Károly Kiáltó szójával szólva nem akarunk többet és mást, mint amit szabad elhatározásából ígért nekünk Románia szentesített törvénye: a gyulafehérvári határozat, éspedig nemzeti autonómiát” – fogalmazott a volt királyhágómelléki református püspök, hozzátéve: Romániának a Trianon óta eltelt évszázad sem volt elégséges arra, hogy az azóta beígért kisebbségi törvényt megalkossa, a bukaresti törvényhozás „rendre elszabotálta” a jogszabály elfogadását, amelyet legutóbb a 2020-as, majd '21-es kormányprogram irányzott elő.
Úgy vélte: a megállapítás helytálló ugyan, de a valósághoz az is hozzátartozik, hogy a nacionálkommunizmus idejére emlékeztető zsigeri magyarellenesség többé vagy kevésbé az egész román politikai osztálynak a sajátja.
„Az AUR bűnbaknak való kikiáltása eltereli a figyelmet a román állam nacionalista berendezkedésről, nevezetesen az RMDSZ volt kormánykoalíciós partnereiről vagy éppenséggel Klaus Iohannis államelnökről, aki és amelyek cinkos hallgatással vagy éppenséggel cselekvő módon asszisztálnak a romániai hungarofóbia térhódításához. Meg kell érteni, hogy az áldozat sohasem lehet szövetségese a tettesnek, mint ahogyan a Stockholm-szindróma csapdájába sem szabad gyanútlanul besétálnia. A közös zsákmányszerzésen alapuló szociáldemokrata-nemzeti liberális koalíció csatlósának lenni egyet jelentene azzal, hogy pártérdekből feladjuk nemzeti értékeinket és érdekeinket” – figyelmeztetett újévi közleményében az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
1 hozzászólás