Hirdetés

Tőkés László a Tusványoson: a párbeszédnek és az összefogásnak nincsen alternatívája

Orbán Viktor és Tőkés László a szombati tusnádfürdői előadás kezdetén •  Fotó: Haáz Vince

Orbán Viktor és Tőkés László a szombati tusnádfürdői előadás kezdetén

Fotó: Haáz Vince

A párbeszédnek és az összefogásnak nincsen alternatívája – jelentette ki Tőkés László a román-magyar párbeszédre és az erdélyi magyar politikai alakulatok közötti összefogásra utalva szombaton Tusnádfürdőn, és felajánlotta, hogy utóbbi létrejöttéhez vállalja a közvetítői szerepet.

MTI

2023. július 22., 11:512023. július 22., 11:51

2023. július 22., 13:242023. július 22., 13:24

Az Erdély Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján, A béke ideje című pódiumbeszélgetésen mondott beszédében kiemelte: kiváltképpen érvényes ez a határok által szétszabdalt magyar nemzetrészekre, így az erdélyi magyarság belső viszonylatában. Sajnálatosnak nevezte, és szerinte „nagy politikai kárt jelent”, hogy a szabadegyetem kapcsolatrendszeréből és napirendjéről szinte teljes mértékben kimaradt a román–magyar párbeszéd, amely kezdetben meghatározó eleme volt a bálványosi-tusványosi folyamatnak.

Úgy vélte, azáltal, hogy az RMDSZ kiszorult a román kormányból, illetve az erdélyi nemzeti politikai oldal is „végletesen meggyengült”, nehézségekbe ütközik a román-erdélyi magyar párbeszéd, együttműködés, a magyar-román államközi kapcsolatok.

Hirdetés
Idézet
Mindazáltal elengedhetetlenül fontos, hogy a román és magyar közös érdekek és az alapvetően szuverenista román nemzeti törekvések mentén előbb-utóbb mégiscsak megvalósuljon a stratégiai partnerség a két nemzet között”

– hangsúlyozta Tőkés. Kiemelte: ennek megkerülhetetlen előfeltétele az erdélyi magyarság helyzetének megegyezéses alapon való rendezése, a többségi strukturális magyarellenesség kiküszöbölése, a kölcsönös konstruktív bizalom kialakítása, emberi, kollektív és autonómiajogaink biztosítása.

Úgy vélte, hogy a jelenlegi háborús viszonyok között, a kisebbségi ügyek iránt totális érzéketlenséget tanúsító Európai Unióban minimális az esély a külhoni magyar nemzetrészek, köztük az ukrajnai vagy a romániai magyarok helyzetének érdemi és tényleges rendezésére. Az erdélyi magyar összefogás érdekében felajánlotta, hogy vállalja a közvetítői szerepet. Kijelentette azt is, hogy

az EMNT elnökeként, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) bekapcsolásával tárgyalóasztalhoz hívja az RMDSZ-t és az Erdélyi Magyar Szövetséget (EMSZ). A közvetítői munkához és remélt megegyezéshez Orbán Viktor miniszterelnök közreműködését és hathatós támogatását kérte.

Hangsúlyozta, hogy a „lesújtó eredménnyel végződött népszámlálás”, a kivándorlás „fokozott politikai cselekvésre és együttműködésre” kell indítsa a politikai szereplőket. „Nem akarunk Európa migránsaivá válni. Nekünk itt a helyünk Erdélyben!” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az erdélyi magyarok a szászok sorsára sem akarnak jutni.

Az ukrajnai háború kapcsán kifejtette: előbb-utóbb eljön a tárgyalások ideje, amikor a kárpátaljai magyarok ügye és a többi utódállamban élő magyarok sorsa is terítékre kell kerüljön, és el kell jönnie „a béke idejének” is. „Ezért kell egymással összefognunk, és ezért kell nekünk, valamennyi erdélyi és határon túl élő magyarnak kiállnunk saját megmaradásunkért, jogainkért, önrendelkezésünkért, az autonómiáért” – húzta alá.

Az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatos kérdésre elmondta: szándékosan kiépített magyarellenességről van szó, mely leköti a magyarok alkotó energiát, letöri életkedvét, állandó zaklatottságot, létbizonytalanságot idéz elő, és ezáltal a kivándorlást gerjeszti.

Idézet
Ki lehet utálni bennünket Erdélyből, sajnos”

– mondta Tőkés László az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciusra utalva, melyet kivándorlási hullám követetett. Hozzátette, bár „már a temetőinkre is kiterjed az orcátlan ellenséges hangulat”, és a román karhatalmi, igazságügyi szervek mossák kezeiket, bírni kell, nem szabad feladni „szálláshelyeinket”.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés