Hirdetés

Több szemét, mint takarító

Önkéntesek gyűjtötték össze a szemetet az Olt folyó Sepsiszentgyörgy és Mikóújfalu közötti partszakaszán. A négynapos akció során több mint négyezer zsák hulladék gyűlt össze. „Elnézést uram, félreállna egy kicsit, hogy a lába mellől összeszedjük a szemetet?” – ilyen mondatok is elhangzottak azon a takarítóakción, amelynek során háromszéki önkéntesek gyűjtötték a szemetet az Olt folyó mentén négy napon át.

Benkő Levente

Benkő Levente

2008. június 17., 00:002008. június 17., 00:00

A sepsiszentgyörgyi Lármafa Egyesület szervezésében vasárnap este bográcsgulyásos vacsorával és bulival befejeződött, némi öniróniával Pillepalack messze száll elnevezésű akció során 50 önkéntes több mint négyezer zsák, azaz kéttucat autónyi szeméthegyet gyűjtött össze a folyó Sepsiszentgyörgytől Mikóújfaluig terjedő, mintegy 30 kilométeres szakaszán. A szervezők a természetvédelem fölöttébb szükséges, illetve az emberi nemtörődömség fölöttébb káros voltára szerették volna felhívni a figyelmet, és hogy a munkájuk hatásos legyen, a mocsokból szobrokat mintáznak, amelyeket a közeljövőben ki is állítanak.

Árulkodó szeméthalmok
„Előfordult, hogy a folyóban szemét között horgászó személy ránk mordult, hogy takarodjunk innen, mert elzavarjuk a halakat” – magyarázták a Mikóújfalu határában, az Olt és a borvízforrás közötti réten vert tábor tüzénél ruháikat szárító, melegedő és a vacsorát váró fiatalok. „A legérdekesebb lelőhely az volt, ahol a pillepalackrétegek alapján meg lehetett állapítani, hogy bizonyos időközönként milyen hűsítő volt divatban Háromszéken. A felső réteget ugyanis coca-colás palackok képezték, alattuk pedig mirindások lapultak” – magyarázta Józsi Szabolcs. Az emberi nemtörődömség „relikviái” leggazdagabb lelőhelyének egy olyan partszakasz bizonyult, ahol 11 hatalmas traktorkerékabroncsot emeltek ki a vízből a fiatalok.

Külföldiek is segítettek
Az akciót kitaláló Józsi Szabolcs elmondta: egy kirándulásról tartott néhányadmagával hazafelé, amikor az erdőben szétdobált szemétre bukkantak. Elkezdték gyűjtögetni, és elhatározták: nem ártana önkéntesekkel szélesebb körű takarítást végezni. Így szervezték meg a múlt heti gyűjtést, amelyre külföldről is érkeztek önkéntesek. Egy kanadai lány például magyar zenét tanulni jött Erdélybe, de amikor értesült az akcióról, beszállt a csapatba. Ispán Géza Magyarországon dolgozik mérnökként, és fotó szakon egyetemi hallgató, de az akció hallatán csomagolt, és jött. „Kicsit furcsa, nem, hogy kanadaiaknak kell eljönniük Erdélybe, hogy összegyűjtsék a szemetünket? Olyan emberekkel is találkoztunk, akiktől elnézést kellett kérnünk: Uram, lenne szíves egy kicsit félreállni, hogy összeszedjük a mocskot?” – részletezte Ispán Géza. „Igaz – tette hozzá –, Gidófalvánál olyan gazda is akadt, aki az egész csapatot behívta a portájára, és sajttal, kenyérrel és friss vízzel vendégelt meg.” A Lármafa Egyesület elnöke, Csernátoni Loránd szerint több önkéntesre és kevesebb szemétre számítottak, azért eredeti elképzelésüktől eltérően nem jutottak el a takarítással Tusnádfürdőig. „Fordítva jobb lett volna az arány, de jövőre talán így is lesz” – tette hozzá.
A takarítás során a résztvevők – köztük a legfiatalabb, az ötéves Józsi Győző Norbert, illetve a legidősebb, 56 éves Becze Zoltán – esténként zenével mulatták az időt. Az akciót a sepsiszentgyörgyi és a bodoki polgármesteri hivatal, a Kovászna megyei környezetvédelmi ügynökség, a Máltai Szeretetszolgálat, valamint Mikóújfalu polgármestere, Nyáguly Vilmos támogatta.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
Hirdetés
Hirdetés