
Fotó: Bartos Lóránt
2010. augusztus 23., 09:432010. augusztus 23., 09:43
A falunapokkal egy időben zajló rendezvény Kézdiszentlélek községközpontjában, a tavaly felavatott egész alakos Szent István-szobornál kezdődött: Balogh Tibor polgármester és Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke szólt a jelenlevőkhöz, majd rövid kulturális műsor és a koszorúzási ünnepség után a keresztaljak egyházi indulókat énekelve, világi és vallásos lobogókat magasba tartva indultak a festői szépségű Perkőre, a Szent István-kápolnához.
A Perkő nyergét már a reggeli órákban benépesítették a lacikonyhások és a vásárfiát kínáló árusok, a standok körül nagyjából ugyanakkora tömeg gyűlt össze, mint a csúcson levő kápolnánál, ahol a felső-háromszéki papság segédletével Bereczi István gelencei plébános celebrálta a szentmisét. A prédikációt Drócsa László kézdikővári plébános mondta. A fiatal pap beszédében a Szent István királyunk által kijelölt útról letért magyar nemzetről beszélt, amely „a szemfényvesztés és az áligazságok világában tévelyegve önpusztító életmódot folytatva éli mindennapjait”.
Az igehirdető szerint az önzést, a széthúzást és a hamis világképet, talmi példaképeket istenítő magyar nemzetnek ideje lenne visszatérnie arra az útra, amit szent királyunk kijelölt, ellenkező esetben pusztulásra van ítéltetve. „Nem menthetik meg az ősi vallás sámánjai sem, bármennyire is népszerű manapság Koppány kultusza” – fogalmazott Drócsa László plébános.
A búcsús szentmise végén a Magyarok Nagyasszonya Szent Korona Lovagrend jóvoltából a Szent Korona másolatát is megtekinthették a hívők, akik közül sokan csak képen láthatták a magyar állam legfőbb szimbólumának számító ereklyét.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.