2010. október 06., 08:432010. október 06., 08:43
Tíz településen az ivóvíz veszélyezteti a lakosság egészségét, míg két faluban, Pusztahollódon és Tenkemocsáron az iskolákat ellátó kutak vize bizonyult ihatatlannak. Gyalány, Tamáshida, Petegd és Szokány esetében a vezetékes víz minősége nem felel meg az előírásoknak, akárcsak a Keményfokot ellátó forrás vize.
Ugyancsak ihatatlan az anti, tulkai és kügypusztai artézi kutak vize is. Az egészségügyi igazgatóság ellenőrei felszólították az önkormányzatokat, hogy a veszélyforrást jelentő kutakra függesszék ki „A víz ihatatlan” feliratú táblát, valamint fedjék le és fertőtlenítsék ezeket. Ahol indokolt, az önkormányzatnak le kell állítania az ivóvíz-szolgáltatást is, és iható vizet kell biztosítania a 3 évnél fiatalabb gyerekeknek, óvodásoknak és iskolásoknak.
Mint arról beszámoltunk, két hete a magyarcsékei artézi kút vize bizonyult ihatatlannak, miután az egészségügyi ellenőrök radioaktív anyagokat találtak benne, 18-szor volt nagyobb az arzén mennyisége a megengedettnél. Többek között arzént találtak a bihardiószegi ivóvízhálózatban is, s bár ennek mennyisége nem haladja meg a megengedett szintet, az illetékesek szerint a víz fogyasztása hosszú távon megbetegedéseket eredményezhet.
Bacsó László Endre, a község polgármestere azt kifogásolta lapunknak, hogy az ellenőrök csak megállapítják a rendellenességet, azonban nem segítenek ezek helyreállításában. A megyei igazgatóság illetékesei azzal védekeztek, hogy ez nem az ő feladatuk.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.