
Nézik, de nem láthatják. Elengedhetetlen a törvényi háttér megváltoztatása
Fotó: Pinti Attila
A bukaresti kormány nemrég elfogadta a következő nyolc évre vonatkozó országos közlekedésbiztonsági stratégiát, melyben a kabinet azt vállalta, hogy ötven százalékkal csökkenti a közúti elhalálozások számát.
2022. június 27., 13:452022. június 27., 13:45
2022. június 27., 14:242022. június 27., 14:24
A célok megvalósítását javarészt az országos helyreállítási terv (PNRR) révén érkező európai uniós pénzekből finanszírozzák. Mint a Fanatik.ro portál összeállításában emlékeztet, Románia csatlakozása óta folyamatosan vezeti az EU-s rangsort a közúti elhalálozások tekintetében: évente átlagosan csaknem száz személy veszti életét egymillió lakosra vetítve, ami több mint kétszerese az uniós átlagnak. Így nem véletlen, hogy a jelentős európai anyagi támogatással járó országos helyreállítási tervben a közlekedésbiztonság erőteljes növelése is szerepel.
Ezt legalább 300 mobil sebességmérő berendezés, illetve legalább 500 közúti kamera beszerzésével, működésbe helyezésével valósítanák meg a következő két évben, mintegy 35 millió euróból.
Csakhogy a tervek gyakorlatba ültetésének nemcsak az eddig hiányzó pénz volt az akadálya: a megvalósításhoz törvénymódosítások is kellenek.
Cosmin Andreica, az Europol rendőrszakszervezet képviselője a Fanatik.ro portálnak elmondta, számos példa bizonyítja, hogy ügyvédi manőverekkel jelenleg könnyen megúszhatják a szabályszegők. Például hiába érik tetten a településen 150 kilométer/órával száguldó sofőrt, aki ráadásul meg sem áll a rendőri felszólításra, és eltűnik. A gépkocsik ugyanis sok esetben jogi személyek tulajdonában vannak. Ekkor a rendőrség a rendszám alapján felszólítást küld a cégnek, amely viszont azt mondja, egy napra hozzájuk látogató külföldi állampolgár vezette az autót, nem ismerik, nincsenek róla hivatalos adataik.
– nyilatkozta Andreica a Fanatiknak. A szakszervezeti vezető emlékeztetett, két esetben jelenleg is hasonlóképpen bírságolnak, mégpedig az útadó, illetve a kötelező biztosítás (kgfb/RCA) hiánya esetében, amelyet a rendszám leolvasása alapján állapítanak meg, és a tulajdonos nevére állítják ki a bírságot.
A közlekedésbiztonsági stratégia legfőbb célja a súlyos balesetek számának drasztikus csökkentése
Fotó: Erdély Bálint Előd
Andreica jelezte, a közút- ás autópálya-kezelő társaság (CNAIR) számos útszakaszon felszerelt már kamerákat (főleg a sztrádákon), amelyek képesek rögzíteni, hogy A ponttól B pontig milyen sebességgel haladt egy jármű, de a jelenleg érvényben lévő jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy a felvételek alapján bírságokat szabhassanak ki a hatóságok.
Az országos közlekedésbiztonsági stratégia egyébként számos egyéb irányelvet, felmérést, fejlesztést, beruházást is magában foglal. A felhasználható összeg kétharmada közúti felüljárók, gyalogos aluljárók és egyéb építmények megvalósítását fedezi. A román rendőrség adatai szerint tavaly 6273 súlyos közúti baleset történt Romániában, amelyek során 1646-an életüket vesztették és 5484-en súlyosan megsebesültek. Tehát a napi mérleg 17 súlyos baleset, 5 halott, 15 súlyos sebesült. A legyakoribb okok továbbra is a túlzott sebesség, illetve a gyalogosok szabálytalan átkelése az úton.
Szakértők szerint ugyanis egy súlyos sebesült 150 ezer eurós társadalmi költséget, illetve kiesést, hiányt generál, míg egy halott „ára” megközelíti az egymillió eurót.
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
szóljon hozzá!