Hirdetés

Több ezer erdélyi háztartásban továbbra sincs áram

áram

Képünk illusztráció

Fotó: Kozán István

Hargita megyében több száz, Fehér megyében pedig több ezer háztartásban szünetelt az áramszolgáltatás kedd reggel.

Krónika

2026. január 06., 12:392026. január 06., 12:39

Hargita megyében három településen – Varságon részlegesen, Sikaszón és Libánon – összesen 436 fogyasztónál szünetelt az áramszolgáltatás 19 transzformátorállomás havazás miatti meghibásodása miatt – közölte a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

A szolgáltató munkatársai a helyszínen dolgoznak a hibák elhárításán.

Hirdetés

Fehér megyében ennél jóval súlyosabb a helyzet:

a prefektúra tájékoztatása szerint 7773 háztartásban nem volt áram kedd reggel. A szolgáltató munkatársai 39 helyszínen dolgoznak a hibák elhárításán, a megyében pedig 24 áramfejlesztőt helyeztek készenlétbe, amelyeket szükség esetén a kritikus pontokon üzemelnek be – írja az Agerpres hírügynökség.

Az áramszünetek az ivóvízellátást is érintik Fehér megyében: Felsőgirda községben 120 háztartás maradt víz nélkül, mivel a szivattyúállomás nem kap elektromos áramot.

korábban írtuk

Két Hargita megyei településen is áramszünetet okozott a havazás
Két Hargita megyei településen is áramszünetet okozott a havazás

Áram nélkül maradt mintegy 500 fogyasztó Gyilkostón és Gyergyószentmiklóson hétfő reggel, miután a havazás kárt okozott a transzformátorállomásokban.

korábban írtuk

Még mindig több ezer erdélyi háztartásban szünetel az áramszolgáltatás
Még mindig több ezer erdélyi háztartásban szünetel az áramszolgáltatás

Vasárnap este 8 órára 17 428-ra csökkent azoknak a felhasználóknak a száma, akiknél szünetelt az áramszolgáltatás – közölte az energiaügyi minisztérium.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 09., csütörtök

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban

Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.

Tönkretett első világháborús magyar emlékmű és hadisírok Brassó-Bertalanban
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Virágzás után jön a baj: így lehet védekezni a tavaszi fagykár ellen

A késő tavaszi fagyok ma már szinte minden évben számottevő veszélyt jelentenek a gyümölcstermesztők számára. Huszár Antal Bihar megyei falugazdásszal, kertészmérnökkel vettük számba a fagykár elleni védekezés lehetőségeit.

Virágzás után jön a baj: így lehet védekezni a tavaszi fagykár ellen
2026. április 09., csütörtök

Semjén Zsolt: szükség van minden magyar kiállására

A határon túli magyarok választási részvételére buzdított közösségi oldalán közzétett videóüzenetében Semjén Zsolt.

Semjén Zsolt: szükség van minden magyar kiállására
2026. április 09., csütörtök

Közvetlen repülőjáratokkal lehet eljutni Kolozsvárról több görögországi célpontra

Hivatalos keretek közt ünnepelték a kolozsvári reptéren, hogy a román AnimaWings légitársaság rendszeres, direkt járatokat indított a kincses város és Athén között. Más görögországi célpontokra is el lehet jutni Kolozsvárról a nyártól.

Közvetlen repülőjáratokkal lehet eljutni Kolozsvárról több görögországi célpontra
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Hat év késlekedés után újraindulhat a barcarozsnyói vár felújítása – 2028-ra nyithat meg Erdély ikonikus erődítménye

Évekig tartó jogi viták, félbemaradt munkálatok és elhúzódó közbeszerzések után végre kézzelfogható közelségbe került a barcarozsnyói vár újranyitása.

Hat év késlekedés után újraindulhat a barcarozsnyói vár felújítása – 2028-ra nyithat meg Erdély ikonikus erődítménye
2026. április 09., csütörtök

Parajd: újra meghosszabbították a lassan egy éve tartó vészhelyzetet

Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.

Parajd: újra meghosszabbították a lassan egy éve tartó vészhelyzetet
2026. április 08., szerda

Történelemhamisítással vádolja az unitárius egyház Mihai Tîrnoveanut

Valótlannak nevezi a Magyar Unitárius Egyház Mihai Tîrnoveanu állítását, miszerint a bölöni unitárius templom egykor ortodox volt. A szélsőségesen magyarellenes aktivista húsvétvasárnap vonult fel híveivel az erdővidéki településen.

Történelemhamisítással vádolja az unitárius egyház Mihai Tîrnoveanut
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Első alkalommal szerveznek cigánybált Hargita megyében

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány az Élő Parázs Program keretében, a romák nemzetközi világnapja alkalmából rendezi meg április 10-én Csíkszeredában a Hargita megyei roma bált.

Első alkalommal szerveznek cigánybált Hargita megyében
2026. április 08., szerda

Súlyos állapotban lévő, cukorbeteg ukrán fiatalembert hoztak le a hegyimentők

Súlyos állapotban találtak rá a határrendőrök szerdán egy 25 éves ukrán fiatalemberre, aki két társával együtt a Máramarosi-havasokban szökött át Romániába – tájékoztatott a Máramaros Megyei Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) vezetője.

Súlyos állapotban lévő, cukorbeteg ukrán fiatalembert hoztak le a hegyimentők
2026. április 08., szerda

Túzokpusztulás Romániában: a Milvus szerint sürgős intézkedésekre van szükség

A Milvus Csoport március folyamán dokumentált először elektromos légvezetéknek való nekirepülés okozta túzokpusztulást Romániában. A madártani és természetvédelmi egyesület nemrég osztotta meg ezt a hírt közösségi oldalán.

Túzokpusztulás Romániában: a Milvus szerint sürgős intézkedésekre van szükség
Hirdetés
Hirdetés