
A Bihar megyei rendőrség nagyon sok eljárást folytatott le
Fotó: Román rendőrség
Jó évet zárt a Bihar megyei rendőr-főkapitányság, jelentősen növelték az elkövetett bűncselekmények felderítési arányát. Sok az adócsalás, de számos területen csökkent a bűnesetek száma, elsősorban az erdőlopások estek vissza.
2025. február 06., 16:422025. február 06., 16:42
A 2024-es esztendő évértékelését tartotta meg csütörtök délelőtt a Bihar megyei rendőr-főkapitányság Nagyváradon. A rendőri állomány jelenlétében sorra került gyűlésen a rendőr-főkapitányság vezetői részletes mérleget készítettek az elmúlt év bűnüldözési tevékenységéről.
A szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóanyag szerint
2023-hoz képest a rendőrség négy százalékkal több bűnügyi eljárást jegyzett, 14 százalékkal nőtt a bíróságra küldött iratcsomók száma, 6 százalékkal több bűnelkövető kilétére derült fény, 9 százalékkal nőtt az utcai bűncselekmények száma, és 3-4 százalékkal több a falvakon elkövetett lopásos bűncselekmények száma.
Húsz százalékos a növekedés az elkövetőkkel szemben foganatosított kényszerintézkedések – előzetes letartóztatás, házi őrizet, nyomkövető, távoltartási rendelet, stb. – kategóriájában, a korábbi esztendő 420 esetével szemben tavaly 507 személynél jegyeztek ilyen hatósági eljárást.
A rendőrségi beszámoló szerint 2024-ben minden erőszakos bűncselekmény elkövetőjét azonosították, egyetlen gyilkosság vagy gyilkossági kísérlet sem maradt büntetlenül. Jó hír viszont, hogy számos területen csökkent a bűncselekmények száma. A legnagyobb visszaesés – 48 százalék – a lőfegyverekkel, a robbanó- és más veszélyes anyagokkal elkövetett bűncselekmények terén van, de 57 százalékkal csökkent az erdei lopások száma is.
Az is érdekes adat, hogy 2024-ben 30 százalékkal kevesebb rablás történt a megyében, 2 százalékkal kevesebb lopást jegyeztek a kereskedelmi egységekben, míg a lopások száma összességében 1 százalékkal csökkent.
A megyeszerte végrehajtott 145 razzia alkalmából 2024-ben 20 ezer bírságot szabtak ki 12 491 570 lej értékben. Az év során a rendőrséghez összesen 39 183 telefonos bejelentés érkezett, amiből 20 973 esetben léptek közbe az egyenruhások.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
szóljon hozzá!