2010. szeptember 14., 09:112010. szeptember 14., 09:11
A térségben 13 település van, ahol sürgős védelmi beavatkozásra van szüksége, mondta Kovács Ödön, a megyei Vízgazdálkodási Rendszer (SGA) igazgatója.
„Most elkezdhetjük a sürgős munkálatokat, ígéretet kaptunk arra, hogy kormányalapokból folytathatjuk az árvízvédelmi munkálatokat. Olyan nagy összegről van szó, hogy a megye költségvetéséből nem biztosítható” – nyilatkozta Tamás Sándor tanácselnök. Kovács Ödön szerint jelenleg folyik a Debren- és a Kovászna-patak medrének tisztítása, a hét folyamán pedig elkezdődnek a munkálatok 13 árvíz sújtotta településen.
Megtisztítják a Bölön-, a Kászon-, a Lisznyó-, a Szacsva-, a Torja- és a Kormos-patak medrét is. „Megerősítjük a partot és megépítjük a támfalat Kovászna központjában is. Helyreállítjuk és megemeljük a védőgátat a Kormoson és a Feketeügy mentén, és 24 fedett mederszakaszt is helyreállítunk. A munkálatokat az év végéig el kell végezni” – mondta Kovács.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.