
Szorult helyzet. A bölcsődék alkalmazottai azt szeretnék, hogy továbbra is az önkormányzat biztosítsa a kisdedóvók fenntartását
Fotó: Beliczay László
Aggodalmat váltott ki a bölcsődei alkalmazottak körében az a rendelet, mely szerint a kisdedóvókat nem a helyi önkormányzatok működtetik többé, hanem átkerülnek a tanügyminisztérium fennhatósága alá. A Krónikának nyilatkozó szakemberek elmondták, mindenkinek megmarad az állása, a bérezés pedig fejkvótarendszer szerint történik majd.
2022. június 10., 16:362022. június 10., 16:36
Településenként változó, miként érinti a bölcsődék működését, az alkalmazottak bérezését, szakmai besorolását az a tény, hogy a létesítmények bekerültek a közoktatási rendszerbe. A kisebb városokban, falvakban, ahol eddig az önkormányzatoknak nem volt pénzük bölcsőde létrehozására és fenntartására, ez többletlehetőséget jelent, hiszen a tanfelügyelőség keretében, az oktatási minisztériumtól fejkvóta alapján utalt pénzből működtethetnek kisdedóvókat.
A nagyvárosokban viszont eddig is működtek bölcsődék, a megváltozott helyzet azonban azt eredményezi, hogy a bölcsődei alkalmazottak más besorolásba kerülnek, kevesebb fizetést kapnak, és sokan közülük az állásukért aggódnak.
Kerekes Adelhaida Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megkeresésünkre kifejtette, ha a bölcsődék megmaradnak az önkormányzatok fennhatósága alatt, akkor is az oktatási törvény, a tanügyi szabályzatok vonatkoznak az alkalmazottakra. Ennek következményeként a végzettséghez kötött a besorolásuk, például aki korábban igazgató volt, már nem töltheti be a tisztséget, ha nincs meg erre a megfelelő képesítése.
„A tanügyben alkalmazott fizetések kisebbek, mint amit korábban a kolozsvári önkormányzat megadott a bölcsődei alkalmazottaknak, ez viszont nem alku tárgya, az oktatásban országosan egységes a bérrács. Sok esetben jelentős a különbség a bérezésben, de erről nem tehetünk” – szögezte le Kerekes Adelhaida.
Hozzátette, senki nem marad állás nélkül, senkit nem tesznek az utcára, az oktatási miniszter rendelete szabályozza, hogy akinek nincs megfelelő végzettsége, az a következő 5 évben pótolhatja. A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, például Tordán és Bánffyhunyadon átkerültek a bölcsődék a tanfelügyelőséghez, ott nincsenek gondok, Kolozsváron az önkormányzatnak több pénze volt, hogy biztosítsa a kisdedóvók fenntartását, a városban az igény is sokkal nagyobb ezek működtetésére.
– szögezte le Kerekes Adelhaida. A kincses városban heves tiltakozást váltott ki a bölcsődei alkalmazottak körében az új rendelet. Kedd délután az illetékesek a városi tanácsülésen méltatlankodásuknak adtak hangot, és több ezren aláírták azt a petíciót, amelyben kérik, hogy a kisdedóvók továbbra is a helyi önkormányzat égisze alatt működjenek.
Korábban a bölcsődék a szociális rendszer részei voltak, az önkormányzatok finanszírozták, ezért kérték, hogy az oktatási rendszerhez hasonlóan kapjanak fejkvótaalapú állami támogatást – idézte fel Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester.
Hozzátette, a tavaly elfogadott jogszabály meghatározza a standardokat, a fejkvótaalapú finanszírozást, és lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak, hogy eldöntsék: megtartják a bölcsődéket, vagy átadják a tanfelügyelőségeknek. Sepsiszentgyörgy úgy döntött, megtartja a kisdedóvókat a saját intézményrendszerében, ám végül nem kapott egyetlen lejnyi állami támogatást sem.
Pénzügyi szempontból azok a települések jártak jól, melyek átadták a bölcsődéket a tanfelügyelőségeknek, ám Antal Árpád úgy véli, az önkormányzatok jobb gazdái tudnak lenni a tanintézeteknek. Hangsúlyozta, a sepsiszentgyörgyi bölcsődei alkalmazottaknak nem kell aggódniuk, az önkormányzat, ha kell, továbbra is saját költségvetéséből elkülöníti az évi 2–3 millió lejt a kisdedóvók fenntartására.
Közleményt adott ki szombaton a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és a Verbum Egyesület az egyesület átszervezési folyamatáról.
Elkezdődtek a harmadik alagút munkálatai a Nagyszebent Pitești-tel összekötő autópálya Bojca (Boița) és Cornetu közötti szakaszán - adta hírül szombaton a közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR) vezérigazgatója.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
szóljon hozzá!