
Képünk illusztráció
Fotó: FSANP/Facebook
Felakasztotta magát egy kiskorú, aki a nagyváradi börtönben volt vizsgálati fogságban.
2024. szeptember 16., 09:422024. szeptember 16., 09:42
A büntetés-végrehajtási intézet sajtószóvivője, Adina Bîrda vasárnap esti tájékoztatása szerint a fiatal minősített lopás miatt volt előzetes letartóztatásban.
a délutáni „adminisztratív tevékenységek” során találta meg az egyik felügyelő. Azonnal riasztották a mentősöket, akik azonban csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A börtön vezetősége belső vizsgálatot indított az ügyben – írja az Agerpres hírügynökség.
Majdnem egy tucat fegyvert, több száz töltényt, több mázsa vadhúst és több mint kétszáz trófeát foglalt le a rendőrség egy orvvadászat gyanúja miatt tartott nagyszabású razzia során. Négy férfit őrizetbe vettek.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
A késő tavaszi fagyok ma már szinte minden évben számottevő veszélyt jelentenek a gyümölcstermesztők számára. Huszár Antal Bihar megyei falugazdásszal, kertészmérnökkel vettük számba a fagykár elleni védekezés lehetőségeit.
A határon túli magyarok választási részvételére buzdított közösségi oldalán közzétett videóüzenetében Semjén Zsolt.
Hivatalos keretek közt ünnepelték a kolozsvári reptéren, hogy a román AnimaWings légitársaság rendszeres, direkt járatokat indított a kincses város és Athén között. Más görögországi célpontokra is el lehet jutni Kolozsvárról a nyártól.
Évekig tartó jogi viták, félbemaradt munkálatok és elhúzódó közbeszerzések után végre kézzelfogható közelségbe került a barcarozsnyói vár újranyitása.
Újabb harminc nappal meghosszabbította a bányakatasztrófa miatti vészhelyzetet Parajdon a helyi vészhelyzeti bizottság.
Valótlannak nevezi a Magyar Unitárius Egyház Mihai Tîrnoveanu állítását, miszerint a bölöni unitárius templom egykor ortodox volt. A szélsőségesen magyarellenes aktivista húsvétvasárnap vonult fel híveivel az erdővidéki településen.
Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány az Élő Parázs Program keretében, a romák nemzetközi világnapja alkalmából rendezi meg április 10-én Csíkszeredában a Hargita megyei roma bált.
Súlyos állapotban találtak rá a határrendőrök szerdán egy 25 éves ukrán fiatalemberre, aki két társával együtt a Máramarosi-havasokban szökött át Romániába – tájékoztatott a Máramaros Megyei Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) vezetője.
szóljon hozzá!