Hirdetés

Teherterminállal bővítik a nagyváradi repülőteret

•  Fotó: Facebook/Consiliul Judetean Bihor

Fotó: Facebook/Consiliul Judetean Bihor

Két év múlva már az árut szállító repülőgépek fogadására is alkalmas lehet a nagyváradi nemzetközi repülőtér – a cargo terminál megépítéséről kedden kötött megállapodást a Bihar megyei és a nagyváradi önkormányzat képviseletében Ilie Bolojan megyei tanácselnök, illetve Florin Birta polgármester.

Bálint Eszter

2021. június 29., 22:122021. június 29., 22:12

A beruházás azon a 14,4 hektáros területen valósulna meg, amelyet még 2013-ban bocsátott erre a célra a megyei közgyűlés rendelkezésére a védelmi minisztérium, a kikötés viszont az volt, hogy a teherterminálnak 10 év alatt meg kell épülnie. Az RMDSZ-es Pásztor Sándor által irányított előző megyevezetés idején nem történt egyetlen kapavágás sem, így most két év alatt meg kell épülnie az új létesítménynek.

A kedden megkötött megállapodás értelmében a megyei tanács adja a telket és várhatóan augusztusban megszervezi a versenytárgyalást,

Hirdetés

a nagyváradi önkormányzat pedig adókedvezménnyel motiválja a beruházás megvalósulását.

„Reméljük, hogy szeptember első felében már lesz legalább egy komoly cég, amely érdeklődik a cargo terminál megépítése iránt, hogy 2023-ra elkészüljön a gurulóút, a repülőgép-parkoló és a csarnokok egy része” – jelentette ki a Florin Birta polgármesterrel közösen megtartott sajtótájékoztatóján Ilie Bolojan, a repteret kezelő Bihar megyei önkormányzat elnöke.

Nem ez amúgy az egyetlen fejlesztési terv a nagyváradi légikikötőben. A megye tanácsa április végén fogadott el határozatot a repülőtér fejlesztéséről és korszerűsítéséről.

A tervezett beruházásnak négy célkitűzése van: a kifutó- és leszállópálya meghosszabbítása, az utasok ki- és beszállására használt övezet bővítése, az övezet körbekerítése és egy biztonságos útvonal létesítése, valamint a javításhoz és karbantartáshoz szükséges berendezések beszerzése.

Mint ismeretes, Ilie Bolojan – akkor még Nagyvárad polgármestereként – az előző négy évben minden alkalmat megtalált arra, hogy a repülőtér körüli gondok miatt bírálja a korábbi, PSD–RMDSZ-többségű megyei képviselő-testületet.

A támadások fő oka az volt, hogy a Ryanair 2018-ban felfüggesztette nagyváradi járatait, így konkrétan nemzetközi járatok nélkül maradt a Körös-parti város légikikötője.

Új légitársaságokat azóta sem sikerült Váradra csábítani, a Ryanairt viszont 800 000 eurós önkormányzati támogatással sikerült „visszacsalni”. Az első bejelentések szerint úgy volt, hogy 2020 decemberében érkeznek az első gépek, ám a koronavírus-világjárvány és a pandémia megfékezése érdekében bevezetett óvintézkedések miatt július elejétől repülhetnek Londonba (Stansted), Milanóba (Bergamo), Bolognába és Düsseldorfba (Weeze) a váradiak és a környéken élők.

Jelenleg menetrend szerinti járatokkal mindössze Bukarestbe lehet eljutni a Tarom állami légitársaság, illetve a Blue Air gépeivel, valamint charter járatok közlekednek egyiptomi és törökországi tengerparti turistaparadicsomokba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés