
Tánczos Barna szerint a romániai gyűjtőtavakban egyelőre kielégítő a vízszint, de tartalékolni kell
Fotó: Veres Nándor
A romániai vízgyűjtő tavakban egyelőre elegendő víz van, de az aszály tovább folytatódik, ezért vigyáznunk kell a víztartalékokra – jelentette ki hétfőn Tánczos Barna.
2022. július 25., 13:562022. július 25., 13:56
A környezetvédelmi miniszter Sepsiszentgyörgyön beszélt arról, hogy eddig hogyan érintette az aszály a romániai régiókat, illetve mi a helyzet a víztartalékkal. Az Agerpres szerint elmondta, hogy egyelőre még nem kell adagolni a vizet, de számos településen vannak korlátozások, és egyre gyakrabban kell felelős vízfogyasztásra szólítani a lakosságot.
– fogalmazott a miniszter. Tánczos Barna szerint ezzel egyidőben a nagy vízgyűjtő tavakban egyelőre kielégítő szinten van a vízmennyiség, de az aszály folytatódik, nagyon meleg napokra lehet számítani.
„Továbbra is, legalább csütörtökig sárga és narancssárga jelzésű aszályriasztás lesz érvényben” – mondta a miniszter. Hozzátette, emiatt
„A jelenlegi víztartalékot nem lehet jelentős mennyiségben átszállítani egyik régióból a másikba, éppen ezért vannak olyan régiók, például Moldva, ahol a vízellátást érintő korlátozások szigorúbbak” – idézte az RMDSZ-es minisztert az Agerpres.
Hozzátette, olyan települések is vannak, ahol a víztartalékok megengednék ugyan a korlátlan fogyasztást, de itt is vigyázni kell az ivóvízre és nem szabad elpocsékolni, gondolni kell a jövőre.
Mint mondta, sok termény már a betakarítás fázisban van, így ott nincs szükség erre, de a kukoricaföldeket például továbbra is öntözni kell.
„A talaj szintén nagyon-nagyon alacsony a víztartalom, egy méter mélyen pedig 30–40 százaléka az ilyenkor megszokottnak” – mondta Tánczos, aki szint
„Tehát a szárazság nem most kezdődött, most csak tetőzik, gyakorlatilag tavaly szeptemberben kezdődött, hiszen a télen is kevés volt a csapadék és a tavasz is eléggé száraz volt, míg a nyár teljesen csapadékmentes volt. Ennek sajnos meglátszik a hatása, főleg a mezőgazdaságban” – összegzett Tánczos Barna.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!