2009. március 31., 09:192009. március 31., 09:19
| Semmisnek nyilvánította a közigazgatási bíróság a baróti tanács autonómiareferendum megszervezésére vonatkozó határozatát, amelyet még György Ervin vezetése alatt támadott meg a Kovászna megyei prefektúra. A baróti a harmadik háromszéki önkormányzat, amelynek határozatát megsemmisítette a bíróság. A Kovászna és Hargita megyei prefektúra eddig több mint húsz székelyföldi önkormányzat autonómiareferendumra vonatkozó határozatát támadta meg. Codrin Munteanu prefektus szerint a kökösi határozatot is megtámadták, amely április 24-ére írta ki a népszavazást. |
A táblának helyet adó területet egy magánszemélytől vették át, és hibás volt a telekkönyvi bejegyzés. Munteanu elmondta, míg a határozatban a 34-es parcella, a telekkönyvben a 35-ös szerepel, és nincs megfelelően megjelölve. Mint ismeretes, a Kovászna megyei önkormányzat 2007 augusztusában tette ki a Székelyföld-táblát Kökös határában.
Az országos útügyi hatóság azonban néhány nap múlva eltávolította azt, azzal az indokkal, hogy nincs kellő távolságra az úttesttől. A tábla felállításának költségeit, mintegy 8000 lejt a számvevőszék idén Demeter János volt tanácselnökkel fizettette ki, arra hivatkozva, hogy az akcióval megkárosította a megyei költségvetést.
Tamás Sándor tanácselnök a Krónikának elmondta, „többet nem bohóckodnak”, nem tervezik több tábla felállítását, helyette reklámpannókat állítanak fel. Ezeken közérdekű információkat és a helyi intézményeket, például a Székely Nemzeti Múzeumot népszerűsítik majd.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.