Hirdetés

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

Gyergyó is kaphat autópályát

Felemelő sztrádahírek. A Nyárádmentén, Szovátán, Gyergyóban is végigmegy majd az A8-as (illusztráció)

Fotó: Haáz Vince

A Közúti Beruházások Országos Társasága (CNIR) jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére. Az Erdélyben Maros és Hargita megyén, többek között a „turistamágnes” Szováta és Parajd közelében, illetve Gyergyón áthaladó szakaszokkal 1400 kilométeresre nő a licit, tervezés vagy kivitelezés alatt álló sztrádák és gyorsforgalmi utak hossza Romániában, ami jóval több, mint amennyit korábban fél évszázad alatt építettek meg.

Páva Adorján

2024. október 03., 18:562024. október 03., 18:56

Mint ismeretes, a nemrég alapított új hatóság, a CNIR átveszi a még csak tervezett, jövőbeli projekteket – így a többek között Gyergyót érintőt is – a közúti infrastruktúráért felelős társaságtól (CNAIR), utóbbi a már meglévő utakat kezeli a továbbiakban. A CNIR első, nulláról induló projektje a Focșani–Brăila gyorsforgalmi autóút (DEx). Az Erdélyt Moldvával összekötő, az egyesülésről is elnevezett A8-as autópálya hegyvidéki szakaszainak esetében immár szintén az új közútfejlesztő jár el.

Sztrádaöröm a Nyárádmentén, Szovátán, Gyergyóban

Ennek ügyvezető tanácsa hagyta jóvá ugyanis a minap az A8-as négy szakaszának megépítésére kiírandó licitet. Az össztáv 116 kilométer, a következő lebontásban:

Hirdetés
  • 1C jelzésű szakasz a Maros megyei Sóvárad és a Hargita megyei Gyergyóalfalu között (32,4 km)
  • 1D jelzésű szakasz Gyergyóalfalu és Ditró között (14,4 km)
  • 2A jelzésű szakasz Ditró és a Neamț megyei Gerinces (Grințieș) között (37,9 km)
  • 2B jelzésű szakasz Gerinces és Pipirig között (31,5 km)

A CNIR tájékoztatása szerint a három megyét érintő említett szakaszokon összesen 38 alagút, 183 híd, felüljáró és viadukt épül. A leendő kivitelezőknek az 1D jelzésű, tehát a Gyergyóalfalu és Ditró közötti rész esetében 34 hónap áll majd rendelkezésre (10 hónap tervezés és 24 hónap kivitelezés), míg a másik három sztrádadarabon 54 hónapot kapnak az építők (14+40) a munkálatok elvégzésére.

A hatóság megemlíti, hogy a finanszírozás vissza nem térítendő európai uniós támogatásból, a 2021-2027-es szállításügyi programból valósul meg, viszont konkrét összegeket nem közöltek vonatkozó Facebook-bejegyzésükben, és azt sem, pontosan mikor írják ki a licitet, illetve meddig jelentkezhetnek az útépítők.

Gyergyó is kaphat autópályát Galéria

Térképen a Nyárádmentét, a Sóvidéket és Gyergyószéket is érintő nyomvonal

Fotó: Facebook/Compania Națională de Investiții Rutiere

Mint ismeretes, az A8-as sztráda Marosvásárhely és Târgu Neamț felőli végein előrehaladottabb stádiumban van a pályaterv:

  • Marosvásárhely és Nyárádszereda között (24,4 km): februárban a török Nurol nyerte a licitet, tervezés-kivitelezés alatt áll
  • Nyárádszereda és Sóvárad között (23 km): két cég jelentkezett a liciten, győztest még nem hirdettek
  • Pipirig és Leghin között (19,3 km): három cég jelentkezett a liciten, győztest még nem hirdettek
  • Leghin és Tg. Neamț között (29,9 km): tavaly szeptemberben a román UMB nyerte a licitet, tervezés-kivitelezés alatt áll

Az A8-as Târgu Neamțtól Iași felé veszi az irányt, a 93 kilométeres szakaszon nemrég hagyták jóvá a megvalósíthatósági tanulmányt. A teljes sztráda Marosvásárhelytől a Moldovai Köztársasággal közös határig, Ungheni-ig húzódik majd összesen több mint 300 kilométeren keresztül. Ez lehet az első sztráda, amely összeköti Erdélyt Moldvával, ugyanakkor ennek köszönhetően lesz először autópálya Székelyföldön is. Az összköltséget több mint 4 milliárd euróra becsülik.

Marosszék, a Sóvidék, Gyergyószék is részese a sztrádaépítési láznak

Az A8-as fentebb említett hegyvidéki szakaszai ügyében adott hatósági jóváhagyással a tömbmagyar vidékeket is átszelő sztrádarészek hamarosan csatlakozhatnak a licit, tervezés vagy kivitelezés alatt álló gyorsforgalmi (autópálya és autóút) aszfaltcsíkokhoz, melyek jelenleg összesen 1280 kilométert tesznek ki, tehát a közeljövőben várható újabb kiírásokkal ez a szám 1400-ra nő.

Ami már-már hihetetlen megvalósítás, még akkor is, ha több száz kilométer még „a levegőben lóg”, és hosszú ideig vergődhet a bürokratikus eljárások útvesztőjében.

Hiszen Romániában az elmúlt bő fél évszázadban, 1972-től napjainkig csupán 1115 kilométernyi sztráda és gyorsforgalmi (DEx) épült.

Amúgy jelenleg több mint 530 kilométer épül, csaknem 240 kilométer pedig közel áll ahhoz, hogy konkrétan elkezdődjön a munka, hiszen megvan a kivitelező, és a tervezési szakaszt az építkezés követi.

korábban írtuk

Gyorsforgalmi vagy autópálya? Nem mindegy, Romániában mégis szinte ugyanannyiba kerül
Gyorsforgalmi vagy autópálya? Nem mindegy, Romániában mégis szinte ugyanannyiba kerül

Nemcsak az autópályák, hanem a gyorsforgalmi utak építése is dübörög Romániában. Utóbbi több szempontból „alulmarad” a sztrádákkal szemben, viszont sok helyen népszerű, mert kevesebbe kerül – vagyis csak elméletileg.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői

Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.

Feltérképezik az igényeket: székelyföldi roma vezetőkkel is találkoznak, a Madarasi-Hargitára is ellátogatnak a Tisza-kormány képviselői
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester

Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.

Vádalku keretében menekülhet meg a börtöntől a kenőpénz átvételekor tetten ért érbogyoszlói polgármester
2026. október 15., csütörtök

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás

A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.

Kolozsvári metró: nem is olyan tuti az új finanszírozás
2026. október 15., csütörtök

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök

Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.

Helikopterről vadásznak a szabálytalankodó autósokra: Erdély több megyéjében lecsaptak a rendőrök
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás

Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.

A bányászati hatóság szerint csak kőzetkitermelésre kapott engedélyt a Szeben megyei vitatott beruházás
2026. október 15., csütörtök

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen

Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.

Magyar iskola a látássérült gyermekeknek: több mint százéves hiányt pótolnának Székelyudvarhelyen
2026. október 15., csütörtök

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.

Újabb öt gyanúsítottat, köztük két magyar vámtisztviselőt is őrizetbe vettek a halmi korrupciós ügyben
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot

Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.

Őrizetbe vették Temesváron a tornatanárt bántalmazó családot
2026. október 15., csütörtök

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
Hirdetés