
2010. október 11., 08:532010. október 11., 08:53
A Hargita és Kovászna megye kezdeményezte program célja, hogy kulturális és más jellegű rendezvények szervezése révén erősítsék a szórványban élő magyarok önazonosság-tudatát, a tömbmagyarság és a szórvány szellemi kötelékeit.
A tordai polgármesteri hivatalban tartott eseményen Markó Béla szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettesen kívül többek között jelen volt Borboly Csaba és Tamás Sándor, a Hargita, illetve a Kovászna Megyei Tanács elnöke, Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, Sógor Csaba EP-képviselő, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul, de részt vettek Beszterce-Naszód, Kolozs, Fehér és Temes megye szórványmagyarságának képviselői is.
Az esemény fővédnöke, Markó Béla úgy értékelte, az elmúlt évek számos pozitív példája azt bizonyítja, hogy kellő elhatározással, következetes munkával megállíthatók, mi több, helyenként megfordíthatók a szórványközösségek életét meghatározó kedvezőtlen folyamatok: a lemorzsolódás, a további szórványosodás. „Bizonyosságot nyert, hogy egy közösség szórványban is megmaradhat és erősödhet” – mutatott rá. Az elnök leszögezte: tévednek azok, akik a Székelyföld jövőjét, sorsát szembeállítják a szórvány sorsával, és azoknak sincs igazuk, akik lemondóak a szórványság megmaradásának tekintetében. Mindkét közösség különböző, sajátos helyzetben van, az RMDSZ-nek pedig mindkét helyzetben megoldást kell találnia – hangsúlyozta a szövetségi elnök.
Az RMDSZ-elnök arra emlékeztetett: pár évvel ezelőtt sokan még álomnak, egy deklaratív célnak tekintették a tordai magyar iskola létrehozását, ma már azonban egy erős magyar tanintézmény működik a Kolozs megyei városban. Markó Béla ugyanakkor dicséretesnek és követendőnek nevezte a székelyföldi megyék kezdeményezését, amely fontos példája annak, hogy az erdélyi magyarság ma is csupán összefogás, szolidaritás révén válhat erős közösséggé.
A konferencián tartott beszédében Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kiemelte: a tömbmagyarság minden magyarért felelős, a szórványban élőkért és a csángókért is. Az EP-képviselő elmondta, az anyaországnak és Székelyföldnek gazdasági érdeke is, hogy erős magyarszórvány közösségek legyenek.
„A szórványban élőknek fontos tudniuk, hogy az anyaországiak és a székelyföldiek hogyan viszonyulnak a kistömbben élő magyarokhoz. Egy kiszámítható nemzeti támogatásra van szükségük ahhoz, hogy identitásukban erősek maradhassanak” – hangsúlyozta a képviselő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy minél több szinten intézményesíteni kell a szórványközösségeket, hogy legyenek olyan szervezetek, egyesületek és alapítványok, amelyek összefogják és támogatják őket.
Borboly Csaba azt hangsúlyozta: a székelyföldi megyék által létrehozott program célja, hogy a többségből származó előnyöket és eszközöket a szórványban élő magyarok javára is fordítsák. „Ez a kapcsolat azonban nem egyoldalú, hiszen a székelyföldiek, a székelyek is tanulhatnak a szórványban élőktől: toleranciát, kitartást, de főként azt, hogy miként lehet nehéz körülmények között megőrizni a nemzeti önazonosságot” – mutatott rá Borboly Csaba.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.