Hirdetés

Szópárbaj a magyar nyelv hivatalossá tételéről

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Tegnap is megnyilatkozásra sarkallta a hazai politikai és közéleti szereplőket a román pártok és civil szervezetek által szombaton Maroshévízen rendezett összejövetel, amelynek résztvevői a székelyföldi románok állítólagos diszkriminációjára és elnyomására hívták fel a figyelmet.

Jánossy Alíz

Rostás Szabolcs

2010. március 23., 08:222010. március 23., 08:22

Mint ismeretes, a nagygyűlésen elfogadott memorandum arra kéri az elnöki hivatalt, a kormányt és a civil szférát, lépjen fel a „revizionista, szeparatista törekvések” ellen, elítéli a szenátus által hallgatólagosan elfogadott, Hargita és Kovászna megyét ugyanazon régióba soroló régiófejlesztési törvénytervezetet, és éles hangon elutasítja azt a kezdeményezést, hogy a Székelyföldön a román mellett nyilvánítsák hivatalos nyelvvé a magyart is.

Markó Béla RMDSZ-elnök tegnap újfent bírálta Victor Ponta szociáldemokrata elnököt a rendezvényen való felszólalása miatt (emlékezetes, a politikus Maroshévízen kijelentette: a Székelyföld nem létezik). A Boc-kormány miniszterelnök-helyettese ugyanakkor úgy vélekedett: az volna természetes, ha az alkotmány bármely cikkelye esetében lehetőség nyílna a módosításra, beleértve a román nyelv hivatalos státusáról szóló paragrafust.

„Számomra már korábban bizarrnak és abszurdnak tűnt, hogy egyszer s mindenkorra megtiltottuk az alaptörvény bizonyos cikkelyeinek módosítását. Holott az lenne a logikus, ha módosítani lehetne a bizonyos előírások érinthetetlenségét kimondó cikkelyt” – fejtette ki Markó, leszögezve: senki sem azt szorgalmazza, hogy az ország egész területén váljék hivatalos nyelvvé a magyar, hanem csak azokban a régiókban, ahol számottevő létszámban van jelen a közösség. Az RMDSZ elnöke ezzel a kormánypartner Demokrata-Liberális Párt elnöke, Emil Boc kijelentésére utalt, miszerint minden alkotmányos alapot nélkülöznek a magyar nyelv hivatalossá tételét célzó kezdeményezések.

„Az alkotmány szerint Romániában a román a hivatalos nyelv, és ez a kitétel a 152-es számú cikkely értelmében nem képezheti módosítás tárgyát, akárcsak az első számú cikkely, miszerint az ország egységes nemzetállam. Románia alaptörvénye végrehajtandó, nem vitatandó” – hangsúlyozta a PDL központi vezetőségének vasárnap esti ülése után Boc. Eközben Borboly Csaba, Hargita megye tanácsának elnöke tegnap köszönetet mondott Maroshévíz román lakosainak, hogy távol maradtak a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fóruma szervezte gyűléstől, a józan ész és bölcsesség jelének nevezve a gesztust.

„Köszönöm, hogy távollétükkel jelezték, nekünk nem a közösségek közti marakodás, hanem az együttműködés és a kölcsönös jó szándék útján kell járnunk” – fogalmazott Borboly. Eközben Ioan Selejan, a két székely megye ortodox érseke tagadta, hogy a rendezvény a magyarok ellen irányult volna. A nagygyűlés szervezését ellátó civil fórum tiszteletbeli elnöke tegnap a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: mindössze arra kívánták felhívni a bukaresti hatóságok figyelmét, hogy a régiónak hatékony, koherens gazdaságfejlesztési elképzelésre, közigazgatási-törvényhozási stratégiára van szüksége, „mivel a leggyakoribb esetekben az elszegényedés vezet az etnikai jellegű konfliktusokhoz”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
2026. augusztus 10., hétfő

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak

Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.

Se Untold-jegy, se pénz: harminc károsultja lehet a kolozsvári csalónak
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Marad a hőség, 38 fokig is felkúszik a hőmérők higanyszála
2026. augusztus 10., hétfő

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni

Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.

Botrányt okozott, könnygázt vetett be, majd pisztolyt is elsütött egy ügyész, amikor le akarták tartóztatni
2026. augusztus 10., hétfő

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.

Előzetesbe helyezték a mentőautó támadóit
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron

A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.

Harminc fok felett: így tároljuk gyógyszereinket nyáron
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell
2026. augusztus 09., vasárnap

Kitart a hőség, még néhány napig bírni kell

2026. augusztus 09., vasárnap

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen

Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.

TikTokon terjesztett rémhír miatt támadtak mentősökre egy erdélyi településen
Hirdetés
Hirdetés