Hirdetés

Szombaton este gyújtják meg az első adventi gyertyát a gyulafehérvári római katolikus székesegyház előtt

Az örökzöld ágak (leggyakrabban fenyő) a reményt és az életet, a gyertyák pedig a növekvő fényt, Jézus eljövetelének közeledtét jelképezik •  Fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség/Facebook

Az örökzöld ágak (leggyakrabban fenyő) a reményt és az életet, a gyertyák pedig a növekvő fényt, Jézus eljövetelének közeledtét jelképezik

Fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség/Facebook

Elkészült az adventi koszorú a gyulafehérvári székesegyház előtt, az első gyertyát ünnepélyes keretek közt gyújtják meg szombaton, december 2-án este 7 órakor – közölte Facebook-oldalán a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, amely áldott adventet kíván mindenkinek.

Krónika

2023. december 01., 12:432023. december 01., 12:43

Advent első vasárnapja a Szent András napjához (november 30.) legközelebb eső vasárnap, amely egyben az egyházi év és a karácsonyi ünnepkör kezdő napja is. Az advent szó a latin adventus szóból ered, amelynek jelentése eljövetel, megérkezés, bekövetkezés.

Az „Úrjövet” időszakában a Megváltó, vagyis Jézus Krisztus érkezésére várakozik a keresztény világ. A várakozás időszaka december 24-ével zárul, és a következő napon, 25-én Jézus születésének napját ünnepeljük.

Hirdetés
Kerekes László, a Gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke (jobbról) és az adventi koszorút készítő csapat •  Fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség/Facebook Galéria

Kerekes László, a Gyulafehérvári főegyházmegye segédpüspöke (jobbról) és az adventi koszorút készítő csapat

Fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség/Facebook

Az advent eredete immár több mint 1500 éves hagyományra nyúlik vissza. Már az V. századból is maradt fent az adventről írásos emlék. Akkor még hat hetet ölelt fel, s Szent Márton napjától (november 11.) karácsonyig tartott. Erre az időre nyúlik vissza a karácsony előtti böjtölés szokása is, amit elsőként egy V. századi tours-i püspök, Perpetuus rendelt el. Mivel ez a bűnbánat, a lélek megtisztításának időszaka, ezért az egyház tiltotta ebben az időszakban az ünneplést, a házasságkötést is, a mulatozás helyett csendes elmélyülésre buzdított.

Van, ahol ezt ma is tiszteletben tartják, a disznóvágást és az azt követő nagy lakomákat ma is előrébb hozzák, a keresztelőket pedig később tartják. A karácsonyt megelőző böjtöt ma inkább csak az ortodox keresztények tartják, ideje negyven nap. A négy hetet felölelő katolikus adventi periódust a XI. században VII. Gergely pápa rendelte el, azóta számít hivatalos ünnepi időszaknak.

A négy adventi gyertyáknak megvan a sajátos jelképisége, a gyertya a magát értünk feláldozó Jézus szimbóluma: miközben nekünk világít, lassan elég.

•  Fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség/Facebook Galéria

Fotó: Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség/Facebook

A fény nemcsak keresztény vallási jelkép, a néphagyományban is jelentéssel bír. A december 21-i téli napforduló után egyre hosszabbá válnak a nappalok, újra világosság következik, ehhez hasonlóan növekszik a fény a szobánkban és a lelkünkben is, ahogy egyre több gyertyát meggyújtunk, és újraéljük, hogy egyre közeledik a Megváltó születése.

A négy gyertya színe valószínűleg újkori katolikus hagyomány: három lila, egy pedig rózsaszínű, utalva a katolikus liturgia két színére. Amint a Wikipédián olvasható, a keresztény szimbolisztika szerint az adventi koszorú formája Isten örökkévaló szeretetét jelképezi,

az örökzöld ágak (leggyakrabban fenyő) a reményt és az életet, a gyertyák pedig a növekvő fényt, Jézus eljövetelének közeledtét.

A négy gyertya advent négy hetét és ezenfelül négy fogalmat jelképez: 1. hit, 2. remény, 3. öröm, 4. szeretet.

korábban írtuk

Meggyújtják a hétvégén az első adventi gyertyát a nagyváradi Szent László téren és a római katolikus székesegyház előtt is
Meggyújtják a hétvégén az első adventi gyertyát a nagyváradi Szent László téren és a római katolikus székesegyház előtt is

Idén is lesz adventi koszorú a nagyváradi Szent László téren, vasárnap gyújtják meg az első gyertyát – közölte a Szent László Egyesület.

korábban írtuk

Adventi levél: a keresztényellenesség legveszedelmesebb korát éljük
Adventi levél: a keresztényellenesség legveszedelmesebb korát éljük

Hajlamosak vagyunk elhinni, hogy a mi dolgunk templomaink csendjében imádkozva, kegyes gondolatok ápolásával foglalkozva, a világ dolgaitól elzárkózni, mert azt befolyásolni már nem a mi feladatunk. Szép elképzelés, de veszedelmes.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés