
2010. augusztus 18., 10:042010. augusztus 18., 10:04
Döntésük értelmében ezekbe a lakásokba többnyire azok költözhetnének be, akiket kilakoltatnak a jogos tulajdonosoknak visszaszolgáltatott, a kommunizmus idején államosított ingatlanokból. Az intézkedés azonban csak részben javítana a város szociális segélyezetteinek a sorsán, ugyanis az önkormányzat több mint 1500 lakásigénylést iktatott. Ebből 540 szociális alapú lakásigénylés, 980 kérést a fiatal pályakezdők nyújtottak be. Utóbbiak a fejlesztési minisztérium által finanszírozott ANL-tömbházak megépítésére várnak. Máramarosszigeten az utóbbi években közel tíz ilyen tömbházat építettek. Jelenleg épülőben van egy következő, ám a minisztérium pénzhiány miatt leállította az ottani munkálatokat.
A városvezetés egyébként már kinézett egy tömbházat, amelyet a szociális lakások kialakítása céljából megvásárolna. Ez a régi állami építkezési vállalat tulajdonában van. A városatyák úgy értesültek, hogy a vállalat el szeretné adni, ezt vásárolnák meg. Tárgyalásokba azonban még nem kezdtek, hiszen jelenleg a panelben lakik pár család. A tanácshatározat értelmében azt csak egészben, üresen és minden kötöttségtől mentesen vásárolja meg. Így juthat a város jutányos áron az ingatlan birtokába, ráadásul sokkal könnyebben lehet majd felújításokba kezdeni, ha nem lakik ott senki. „Ilyen körülmények között az eladás nehézkes lesz.
A dolog kétélű. Nem oldhatsz meg egy szociális lakásgondot úgy, hogy közben másikat okozol vele. Ez csak látszólagos megoldást jelentene. Nem lakoltathatjuk ki az ottani bérlőket, hogy másokat költöztessünk be. Szerintem a városi tanácsosok nem voltak ezzel tisztában, hogy ott jelen pillanatban laknak emberek. Azokat nem lehet csak úgy kilakoltatni” – nyilatkozta Dan Spiridon Pralea, a máramarosszigeti polgármesteri hivatal szóvivője. Ez esetben ez az intézkedés akár évekig is elhúzódhat, hiszen a közgyűlési határozatot az adott körülmények között nehezen lehet majd életbe ültetni. A szóvivő még elmondta, hogy a város jelenleg rendelkezik akkora költségvetéssel, hogy ezeket a lakásokat megvásárolhassa. Arra a kérdésünkre, hogy mennyibe is kerülne egy lakás, csak annyit mondott, hogy elérhető áron férhetnének hozzá. Hozzátette azt is, hogy a leendő bérlőknek a bérleti díja is jóval a piaci ár alatt lenne.
A városban ugyanakkor 85 család lakik visszaszolgáltatott lakásokban. Nekik rövid időn belül ki kell költözniük, ugyanis lassan lejár a törvény által megszabott ötéves türelmi idő. Bíró Erzsébet és családja esetében már hat év is eltelt, így a kiköltözésre bármelyik nap számíthatnak. Számukra is egy garzonlakást biztosítana az önkormányzat, ám ők négyen laknak a házban, így a garzon kicsinek bizonyul majd mindannyiuknak. „Legalább kétszobás lakást adjanak. Hogy gondolják, hogy egy négyszobás házból beköltözöm egy garzonba? A férjem ágyban fekvő beteg, neki külön szoba kell. Én a garzonba semmi esetre se megyek. Akkor inkább máshova költözöm, albérletbe” – fakadt ki lapunknak az asszony. 34 éve laknak abban a házban, a kilencvenes évek elején meg akarták venni, előleget is befizettek, de a restitúció megszakította a folyamatot. „Amennyi pénzt beleöltem ebbe a házba, másikat vehettem volna helyette. Ráadásul semmi kártérítést nem fogok kapni. Azt mondják, hogy minden javítást magamnak végeztem” – panaszolta az asszony.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.