
A fokozott rendőri ellenőrzések során három nap alatt kéttucat gépkocsivezető maradt jogosítvány nélkül Szilágy megyében
Fotó: Szilágy megyei rendőr-főkapitányság
Több ittas sofőr ellen indult büntetőeljárás az elmúlt napokban Szilágy megyében – közülük hárman balesetet is okoztak –, de akadt olyan is, akit több bűncselekmény miatt vettek őrizetbe. A Szilágy megyei rendőrök három nap alatt 403 szabálysértési bírságot szabtak ki.
2025. november 12., 13:012025. november 12., 13:01
2025. november 12., 13:032025. november 12., 13:03
Hétfő este Porc faluban riasztotta a rendőröket egy háztulajdonos, miután egy motoros nekicsapódott a ház utca felőli üvegfalának, ripityára törve az üveget. A Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának tájékoztatása szerint
A vizsgálat kiderítette, hogy a férfi nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel egyetlen járműkategóriára sem, továbbá az általa vezetett motorkerékpárt nem helyezték forgalomba. A sofőr megtagadta az alkoholszondás vizsgálatot, ezért a rendőrök orvosi intézménybe kísérték biológiai mintavétel céljából, azonban a mintavételt ott is visszautasította. A rendőrség 24 órára őrizetbe vette, több bűncselekmény gyanújával indított ellene eljárást.
Kedd este Ördögkúton helyszíneltek a rendőrök egy másik balesetnél, amelyet egy 28 éves helyi gépkocsivezető okozott. A 108R jelzésű megyei úton,
Az alkoholszondás vizsgálat 0,62 mg/l alkoholkoncentrációt mutatott a kilélegzett levegőben, ezért tőle is vérmintát vettek. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a férfi vezetői engedélyét korábban már bevonták. Az ügyben a rendőrség folytatja a vizsgálatot.
Almásköblös felől Vásártelke irányába haladva, a 57-es községi úton, egy 27 éves középlaki férfi eddig ismeretlen körülmények között áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy lovaskocsival, amelyet egy 63 éves, ugyancsak középlaki férfi vezetett.
A gépkocsivezetőt alkoholszondás vizsgálatnak vetették alá, amely negatív eredményt mutatott. A lovaskocsi vezetője azonban ittas volt, tőle biológiai mintákat vettek a véralkoholszint pontos megállapítása érdekében. A rendőrség gondatlanságból elkövetett testi sértés vétsége miatt indított büntetőeljárást, és vizsgálja a baleset körülményeit.
A Szilágy Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a közlekedésrendészet munkatársai három nap alatt 604 személyt igazoltattak, 559 járművet ellenőriztek, 431 sofőrt vetettek alkoholszondás vizsgálat alá, és 403 szabálysértési bírságot szabtak ki, több mint 122 600 lej értékben. A hatóságok 22 jogosítványt és 4 forgalmi engedélyt vontak be.
A kiszabott bírságok közül:
31 a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt,
9 a piros jelzés figyelmen kívül hagyása miatt,
7 a kézben tartott mobiltelefon használata miatt,
1 a szabálytalan előzésért,
1 a rendőri utasítás figyelmen kívül hagyásáért,
1 a tiltott helyen történő megállásért vagy várakozásért,
1 az elsőbbség meg nem adásáért,
valamint 227 egyéb, közúti közlekedési szabályok megsértése miatt került kiszabásra.

Szabadságvesztéssel járó három törvénytelenséget is elkövetett az a Kolozs megyei férfi, akit Szilágy megyében állítottak meg a rendőrök. A jogosítvány nélkül személyautóba ülő gépkocsivezetőről kiderült, hogy a járművével sem volt semmi rendben.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!