Hirdetés

RMDSZ-rangsorolás: fotó kellett arról, hogy kire ikszeltek

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Központi utasítások végrehajtása, fenyegetőzés és vádaskodás, voksújraszámlálás különböző módszerekkel – röviden erről szólt az RMDSZ Maros megyei képviselő- és szenátorjelöltjeinek rangsoroló ülése hétfőn este és az azt megelőző időszak. 

Szucher Ervin

2016. szeptember 20., 18:462016. szeptember 20., 18:46

 

Minderről egyes jelöltek, de főként a szavazni összehívott küldöttek egy része számolt be. Volt, aki dicsekvésként, volt, aki felháborodva mutatta meg a telefonján lévő felvételt, melyet a szavazócéduláról készített a fülkében. „Nem emlékkép, meg kell mutatnunk a főnöknek” – mondta el halkan az egyik küldött, aki beismerte, nem dönthetett önállóan a saját opciójáról. A vidéki polgármester azzal magyarázta gesztusát, hogy nem akarta az amúgy sem túlságosan gazdag községe jövőjét kockára tenni.

Lapunk érdeklődésére kedden többen is megerősítették, bizonyítékkal kellett szolgálniuk arról, hogy azokat a személyeket ikszelték be, akiket felsőbb vezetőik diktáltak. A rangsorolón egyébként két óra alatt legalább négyszer számolták újra a szavazatokat. „Négyszer és négy módszerrel” – indokolta a késői órába nyúló eredményhirdetést a szavazóbizottság elnöke. Még így is borult egyesek számítása, hisz a szenátori lista második helyére az a Jakab István került, akit mindenki a negyedik, jobb esetben a harmadik helyre várt. A Környezetvédelmi Alap elnökének viszont csak akkor van esélye bekerülni a felsőházba, ha az RMDSZ rendkívüli mozgósító munkát végez.

Egyébként a visszavonulását bejelentő Markó Béla pártoltja, Novák Zoltán történész az egyetlen, aki paprforma szerint a szenátusban képviselheti a marosszéki magyarságot. Utóbbi 89 voksot szerzett a 169 leadott szavazatból, míg Jakab 84-et. Eggyel többet, mint Kelemen Hunor szövetségi elnök favoritja, a nagy esélyesnek tartott Kozma Mónika, aki így végképp lemondhat az elkövetkezendő négy esztendőre szóló esetleges szenátori mandátumról.

Bár optimistán vágott neki a küzdelemnek, Brassai Zsombornak, az RMDSZ megyei elnökének is csalódnia kellett: négy versenyzőből a negyedik helyen végzett, igaz, ő is szoros eredménnyel követve a többieket. A megyei elnöknek 78-an szavaztak bizalmat.

Soósnak is „odasóztak”

A rangsorolás másik nagy vesztese Soós Zoltán, a magyar összefogás polgármesterjelöltje. A múzeumigazgató képviselői helyre pályázott, de csak a negyedik helyet csípte el. Míg Vass Levente (117 szavazat) és Csép Andrea (116) toronymagasan nyerte a versenyt, Soósnak be kellett érnie a mindössze negyedik helyet biztosító 71 szavazattal.

A rangsoroló szavazatszámlálás végeredménye

Szenátorjelöltek
Novák Zoltán Csaba 89 szavazat
Jakab István 84
Kozma Mónika 83
Brassai Zsombor 78

Képviselőjelöltek
Vass Levente 117
Csép Andrea 116
Császár Károly 88
Soós Zoltán 71
Fodor József 51
Balogh József 38
Hamar Alpár Benjámin 20

A dobogó harmadik fokán a teljesen ismeretlen Császár Károly végzett, ő 88 voksot szedett össze, így biztos befutónak tekintheti magát. A gyulakutai jegyzőt – aki a közigazgatási törvény értelmében nem lehet párttag – a teremben tartózkodók zöme még csak névről sem ismerte. Akárcsak Novák, ő is a Markó-csapat támogatását élvezte.

„Győzött Markó elvtárs és a gittegylet!”

RMDSZ-körökben már hetekkel ezelőtt lehetett tudni, csak statisztaszerep juthat azoknak, akik a helyi „nagy öregek”, Markó Béla szenátor, Borbély László és Kelemen Atilla képviselő, illetve a Kelemen Hunor szövetségi elnök támogatását nem élvezhetik. Így kaphatott csak 51 szavazatot a dicsőszentmártoni Fodor József, 38-at a szervezet megyei ügyvezető alelnöke, Balogh József és alig 20-at Hamar Alpár Benjámin civil aktivista.

Utóbbi, aki az esélytelenek nyugalmával vett részt a megmérettetésen – az eredményhirdetés után már a Román Kommunista Párttal hasonlította össze az RMDSZ-t. „Győzött Markó elvtárs és a gittegylet! Hurrá! Megvalósult a generációváltás, az utécsések színre léptek! Győzött a diktatúra! Győztek a puccsisták!” – fogalmazott közösségi oldalán. A sajtónak nyilatkozva Hamar a szövetség kettészakadását vetítette elő. Utalt arra, hogy míg a leköszönő parlamenti képviselők, Kelemen Atilla és Borbély László a keleti térségben bírnak jelentős befolyással, Brassai és csapata a nyugatiban erősebb.

Hamar Alpár Benjámint nem az általa kapott minimális szavazatszám zavarta, hanem az, hogy az RMDSZ „nagy öregjei” húzogatták a háttérből a szálakat. Ez váltott ki elégedetlenséget több községi RMDSZ-elnökben is, akik legfőképpen azt sérelmezik, hogy őket nem vonták be döntéshozásba. „Nekünk nem biztosítottak szavazati jogot, de néhány nap múlva már zaklatnak a támogató aláírások ügyében” – jegyezte meg egy lapunknak név nélkül nyilatkozó vidéki RMDSZ-vezér. A hétfő esti ülésen 169 személy adta le a voksát. Azt a javaslatot, hogy az összes, mintegy ötszáz RMDSZ-es tisztségviselő döntsön a listákról, a Területi Állandó Tanács elvetette.

Arra a kérdésre, hogy az eredmény ismeretében miként fog implikálódni a választási kampányba, a vesztesként induló Brassai Zsombor lapunknak úgy fogalmazott, RMDSZ-elnökként továbbra is fontosnak tartja a választópolgárok megszólítását és a szövetség jó szereplését. „Felelek a kampányért, és vállalom a felelőséget az RMDSZ eredményeiért” – jelentette ki.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Történelemhamisítással vádolja az unitárius egyház Mihai Tîrnoveanut

Valótlannak nevezi a Magyar Unitárius Egyház Mihai Tîrnoveanu állítását, miszerint a bölöni unitárius templom egykor ortodox volt. A szélsőségesen magyarellenes aktivista húsvétvasárnap vonult fel híveivel az erdővidéki településen.

Történelemhamisítással vádolja az unitárius egyház Mihai Tîrnoveanut
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Első alkalommal szerveznek cigánybált Hargita megyében

Az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány az Élő Parázs Program keretében, a romák nemzetközi világnapja alkalmából rendezi meg április 10-én Csíkszeredában a Hargita megyei roma bált.

Első alkalommal szerveznek cigánybált Hargita megyében
2026. április 08., szerda

Súlyos állapotban lévő, cukorbeteg ukrán fiatalembert hoztak le a hegyimentők

Súlyos állapotban találtak rá a határrendőrök szerdán egy 25 éves ukrán fiatalemberre, aki két társával együtt a Máramarosi-havasokban szökött át Romániába – tájékoztatott a Máramaros Megyei Hegyimentő-szolgálat (Salvamont) vezetője.

Súlyos állapotban lévő, cukorbeteg ukrán fiatalembert hoztak le a hegyimentők
2026. április 08., szerda

Túzokpusztulás Romániában: a Milvus szerint sürgős intézkedésekre van szükség

A Milvus Csoport március folyamán dokumentált először elektromos légvezetéknek való nekirepülés okozta túzokpusztulást Romániában. A madártani és természetvédelmi egyesület nemrég osztotta meg ezt a hírt közösségi oldalán.

Túzokpusztulás Romániában: a Milvus szerint sürgős intézkedésekre van szükség
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Határ menti ellenőrzésen bukott le Szatmárban a Nagy-Britanniából körözött haszonjármű

Nagy-Britanniából ellopott haszonjárműre bukkantak a román határrendészek a petei határátkelő közelében végzett rutinvizsgálat során. A határ menti ellenőrzés során előállított gépkocsivezető ellen büntetőeljárást indítottak.

Határ menti ellenőrzésen bukott le Szatmárban a Nagy-Britanniából körözött haszonjármű
2026. április 08., szerda

Mozgáskorlátozottak számára alakítottak ki túraútvonalat az erdőben

A Kolozsvár melletti Bükkben mozgáskorlátozottak számára is hozzáférhető kísérleti túraútvonalat hoztak létre, a létesítmény újdonságnak számít a régióban – adta hírül a Kolozs Megyei Tanács.

Mozgáskorlátozottak számára alakítottak ki túraútvonalat az erdőben
2026. április 08., szerda

Újabb riasztás a hideg idő miatt országszerte

Újabb első- és másodfokú riasztásokat adtak ki a meteorológusok szerdán a rossz idő miatt: a magas hegyvidéken hóviharokra, az ország többi régiójában heves szélre kell számítani csütörtök reggelig.

Újabb riasztás a hideg idő miatt országszerte
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Spontán sztrájkba léptek a Zsil-völgyi bányászok

A vulkáni, lupényi és zsilmezői bányák alkalmazottai spontán sztrájkba léptek szerda reggel, megtagadva a bányába való leereszkedést; a tiltakozók biztosítékot követeltek arra, hogy megkapják a húsvéti ünnepek alkalmából járó bónuszokat.

Spontán sztrájkba léptek a Zsil-völgyi bányászok
2026. április 07., kedd

Minden ötödik beutalt elégedetlen az aradi kórházi ellátással, sokan saját pénzből vásároltak gyógyszert

Minden ötödik páciens elégedetlen az Arad Megyei Sürgősségi Kórház orvosi szolgáltatásaival és az intézmény higiéniai körülményeivel – derül ki a februárban kitöltött, több száz válaszadó véleményét összesítő kérdőívből.

Minden ötödik beutalt elégedetlen az aradi kórházi ellátással, sokan saját pénzből vásároltak gyógyszert
2026. április 07., kedd

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Hirdetés
Hirdetés