
Fotó: A szerző felvétele
2010. február 19., 10:112010. február 19., 10:11
Pénzbírsággal sújtja a Területi Építészeti Felügyelőség azokat a nagyváradiakat, akik nem tartják karban belvárosi ingatlanuk homlokzatát. Az érintett lakástulajdonosok hamarosan figyelmeztetést kapnak, majd a felügyelőség 500 és 2500 lej közötti bírságot ró ki azokra, akik nem tettek semmit az információs kampány nyomán.
A bírságolásnak most az ad apropót, hogy a tavasz közeledtével, a hőmérséklet állandó változásával az eddig is rossz állapotban lévő belvárosi paloták külső homlokzatairól ismét hullni kezdett a vakolat, illetve a súlyos díszítőelemek. Az elmúlt években többen is megsérültek emiatt, s a városvezetőség idén szeretné elkerülni a baleseteket, ám egyebet nem tehet közpénzből, mint hogy védőhálóval vonja be a szétesőben lévő falakat.
A városháza már értesítette a felügyelőséget néhány palota, illetve műemlékké nem nyilvánított, de műemlék jellegű épület ügyében, amelyek a nagyjából egy évvel ezelőtt hivatalosan is meghatározott történelmi városközpont határai közé esnek, köztük van az elhagyatottan álló, vásárlót nem találó sétálóutcai Park Hotel, amelyet évek óta védőháló takar, és amelynek lehulló díszítőeleme már okozott komoly személyi sérülést is.
A hivatalosan meghatározott belváros egyébként nagy területet jelöl: nemcsak a szűk értelemben vett központ, tehát a Szent László tér és környéke, illetve a sétálóutca tartozik ide, hanem az állomás épülete, a római katolikus bazilika és a püspöki palota, illetve a másik oldalon maga a vár is. Működik már az a félig-meddig önkormányzati alapítvány is, amelybe az új adóból befolyó, illetve pályázatokon nyert pénz kerül, és ahonnan segítséget kaphatnak azok a háztulajdonosok, akiknek nincs pénzük a felújításra – tudtuk meg Ilie Bolojan polgármestertől.
Dumitru Sim, az önkormányzat pályázatokkal foglalkozó osztályának projektmenedzserétől megtudtuk, a város a legfontosabb potenciális turisztikai célpontok rendbetételére a Regionális Operatív Programon keresztül tervez idén pénzt szerezni. A polgármester néhány héttel ezelőtt azt is elmondta, hogy a tervbe belefoglalják az összes belvárosi templomot a neológ zsinagógával együtt, illetve a Fekete Sas-palota passzázsát, a színházépületet és a városháza eklektikus épületkomplexumának tornyát.
Léber Ferenc, a főtér közepén, a városházával szemben álló Szent László római katolikus templom kisegítő lelkésze lapunknak a tervezett turisztikai útvonal kapcsán elmondta, kifejezetten jónak tartja az ötletet. „A templomunkat kívülről nemrég teljesen felújítottuk, van tehát mit néznie a turistáknak” – vélekedett. Mint hangsúlyozta, a Szent László- templom tisztelendőit nem zavarja, ha az istenházát néha a turisták is megcsodálják, hiszen az épület reggeltől estig nyitva van, bárki látogathatja, akár kíváncsiságból is. A templombelsőt az előző plébános idején újították fel, 2-3 évvel ezelőtt pedig a külső homlokzat és a tető is megújult.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
Az elmúlt évek legnagyobb beruházásába fogott Nagyvárad: a város közlekedési rendszerének teljes újragondolásába. A cél nem csupán az autóforgalom gyorsítása volt, hanem az is, hogy a villamosközlekedés megszabaduljon a zsúfolt útkereszteződésektől.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.